2021. november 19. – Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe
2021. 11. 19.

Debrecenben a Szent Lukács Görögkatolikus Szolgáltatópont munkatársai igyekeznek Szent Erzsébet cselekedeteit követni, példát venni tőle, és megpróbálnak a tevékeny szeretet útján haladni.

Péntek délelőtt, Gánicz Lálszló atya által megszentelt (a kimondottan erre az alkalomra készíttetett) cipókat, ill. a MÁS MINT A MENZA KFT. felajánlásnak köszönhetően, ragulevest is oszthattak. Ezúttal, 50 rászoruló családnak tudtak segítséget nyújtani.

Amennyiben Ön is szeretné támogatni karitatív tevékenységüket (tartós élelmiszer, ruha, játékok, egyéb adományok) az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet:

Szent Lukács Görögkatolikus Szolgáltatópont

4029 Debrecen, Attila tér 7.

Telefon: +36 30 250 5576

 

„Árpád-házi Szent Erzsébet az Egyház igazi leánya volt, konkrét tanúságtételével Krisztus szeretetét tette láthatóvá az emberek között.” (XVI. Benedek pápa)

 

Szent Erzsébet legendája

Férje Lajos Türingia grófjának halála után, amikor sógora, Henrik kormányozta a grófságot, elmondják, hogy Erzsébet változatlanul folytatja jótékonykodását a szegények között. Az egyik napon Henrik váratlanul tért haza a vadászatról, amikor találkozott vele. Épp kosárral a karján igyekezett valahová. Henrik föltartóztatta, és látni akarta, mit visz a kosárba. Erzsébet engedelmesen átadta neki kosarát, melybe a szegények számára élelmet csomagolt, Henrik azonban illatozó rózsákat látott benne, s megszégyenülve útjára kellett bocsátania Erzsébetet.

 

 

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés