A családot nem pótolja semmi
2019. 12. 06.

Átadták a Szent Anna a nevelőszülőkért díjat         

Első alkalommal adták át a Szent Anna a nevelőszülőkért díjat Budapesten. Nagy öröm számunkra, hogy Hornné Kun Éva Erika, a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ munkatársa is elismerésben részesült. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a nevelőszülők munkájának elismerésére alapította ezt a díjat, melyet most első alkalommal adtak át. Szent Anna, Szűz Mária anyja többek között a leendő édesanyák, a nagyanyák, a gyermektelen asszonyok és a dajkák védőszentje.

A december 5-i ünnepélyes átadáson elhangzott: a családot nem pótolja semmi, azt a biztonságot, szeretetet nyújtja a gyermekeknek, amelyet senki más nem képes. Ezt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere mondta az Országházban. Köszöntőjében kiemelte: a család a keresztény társadalmak alapegysége, férfi és nő természetes szövetsége, amely "egy minőségileg más, magasabb szintű egységet alkot" - fogalmazott. Az emberierőforrás-miniszter kiemelte, hogy a családok együttélésének értelme a gyermek, ami a keresztény társadalom megújulását és a nemzetek fennmaradását jelenti. Hozzátette: azért Szent Annáról nevezték el a díjat, mert Anna Joachimmal együtt szeretetben, békében, hitben élt, és várták hosszú éveken át a gyermekáldást. Ez a kitartás, szeretet, hit és remény tette őket alkalmassá, hogy a szeplőtelen szűz szülei legyenek - mondta. A miniszter megköszönte a nevelőszülők szép, nemes, emberi vállalását, és azt kérte, hogy a Krisztust körülvevő családi légkör legyen a minta.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes - megköszönve a nevelőszülők "semmihez sem hasonlítható, heroikus" szolgálatát - szintén arról beszélt, hogy a természet rendje szerint az ember családban él, de sokaknak ez nem adatik meg. Hozzátette: ha a vér szerinti családban a gyermeknek veszélyben van az ellátása, a testi, lelki, pszichés épsége, akkor "a kisebbik rossz" az, ha állami gondozásba veszik. A kormány 2010-ben azonban arra vállalkozott, hogy ezen belül a "nagyobb jót", a nevelőszülői nevelést válasszák, mert így a gyermekek családot látnak és modelleket az anya- és apaszerepre. Kijelentette: a kormány célja, hogy az állami gondozás helyett nevelőszülőknél helyezzék el a veszélyeztetett gyermekeket, ehhez pedig biztosítják és a jövőben is biztosítani fogják az anyagi és jogszabályi feltételeket.

Fülöp Attila a szociális ügyekért felelős államtitkár köszöntőjében azt emelte ki, a díj alapításakor a nevelőszülők munkájának elismerése mellett az a cél is vezette a tárcát, hogy a társadalom számára "láthatóvá tegye" a munkájukat.  Jelenleg a gyermekvédelmi rendszerben lévő 23 ezer gyermek közül 15 ezren élnek nevelőszülőknél - ismertette. Tavaly kampányt indítottak a nevelőszülői munka népszerűsítésére és továbbra is minden támogatást szeretnének megadni a nevelőszülőknek - tette hozzá. Kiemelte: az ő munkájuk hordozza a gyermekvédelem és a szociális terület legfontosabb üzenetét, hogy közösségi kötődés nélkül nem lehet szociális biztonságot adni.

Szent Anna a nevelőszülőkért díjat kapott

  • Hornné Kun Éva Erika (Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ)
  • Kerékgyártó Andrea (Borsod-Abaúj-Zemplén)
  • Márkus László (Pest megye)
  • Polyák Jánosné (Szabolcs-Szatmár-Bereg)
  • Sánta Lászlóné (Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató)
  • Vasas Erzsébet (Kelet-Magyarországi Református Nevelőszülői Hálózat)

Hornné Kun Éva Erika, a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ munkatársa. A fogyatékkal élő, egyedi ellátást igénylő gyerekek boldoggá tételét tűzte ki célul. Ezt igazolja, hogy jelenleg összesen 6 gyermeket nevel, közülük 3 egyedi ellátási igényű.

Kerékgyártó Andrea, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársa. Nevelőszülői tevékenysége során 14 gyermeket nevelt nagy odafigyeléssel, szeretettel, közülük 10 gyermek középsúlyos értelmi fogyatékos volt. Elősegítette több gyermek eredményes örökbefogadását.

Márkus László, a Pest Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársa. Végtelen türelemmel, kedvességgel, de kellő határozottsággal és következetességgel neveli a rábízott gyermekeket. Példaértékű a sérült gyermekekhez való hozzáállása.

Polyák Jánosné, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársa. Nevelőszülői hivatását 26 éve végzi lelkiismeretesen, a gyermekek érdekeit szem előtt tartva. Ez idő alatt 35 gyermeknek nyújtott biztos családi hátteret.

Sánta Lászlóné, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató munkatársa. 23 gyermekről gondoskodott példaértékűen. Jelenleg 6 különleges szükségletű gyermeket lát el odaadó anyai szeretettel.

Vasas Erzsébet, a Kelet-Magyarországi Református Nevelőszülői Hálózat munkatársa. Lelkiismeretes, örök vidám, céltudatos nevelőszülő, aki végtelen türelemmel, szeretettel gondoskodik a nála elhelyezett gyermekekről.

Gratulálunk az elismeréshez, munkájukra Isten áldását kérjük!

MTI

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.30 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 14.00 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés