Böjti gondolatok Ábel atyától
2020. 02. 24.

Hogyan lehet helyesen megélni a szent negyven napot?

Február 24-én kezdetét vette a Görögkatolikus Egyházban a húsvéti nagyböjt. Arról, hogyan lehet helyesen megélni a szent negyven napot, Szocska Ábel atya gondolatait adjuk közre.

„Mielőtt a kovács elkezdi ütni az izzó vasat, tudnia kell, mit akar belőle készíteni”(Remete Szent Antal)

Mennyivel inkább érvényesek ezek a szavak az életünkre, tetteinkre és nem utolsósorban az előttünk álló nagyböjtre. Tudnunk kell, mit akarunk vele kezdeni. Fontos, hogy legyenek céljaink, és tudnunk kell azt is, hogyan lehet azt elérni, hogyan lehet megvalósítani. Mert milyen kovács az, aki csak úgy, minden ismeret és elképzelés nélkül ütöget az izzó vasat, de nem tudja, mit akar vele kezdeni? Munkája hiába lesz fáradsággal teli, mégis eredménytelen marad. Az életünk a vas, amit formálnunk kell, a böjt a kohó, amely miután áttüzesíti, formálhatóvá teszi azt, az erények a különböző eszközök, amelyekkel formáljuk, az eredmény pedig az a kegyelmi állapot, amely képessé tesz bennünket az örök életre.

Keresztény életünknek nagyon fontos és meghatározó szakaszához értünk, a nagyböjthöz. Amerikai kutatók szerint a keresztényeknek mindössze két százaléka veszi komolyan a böjtöt. Ugyanakkor egyre többen próbálnak az egészséges életre törekedni az egészséges táplálkozással, mozgással, különböző diétákkal. Egy vegetáriánus is mondhatná, hogy böjtöl. De mégsem, hisz nem elég csupán a testi erőfeszítés, az önfegyelem, legalább olyan fontos, vagyis még fontosabb az a lelki munka, amit a böjtölő végez. Milyen tehát a helyes böjt? Hogyan kell helyesen, jól böjtölni? A böjt sohasem csak önmagunkra irányul, hanem elsősorban Istenre, a felebarátunkra és csak aztán miránk. Erre adnak nagyon szép tanítást a nagyböjtre előírt imádságaink is: „A böjti időt, ünnepélyesen kezdjük meg, s a lelki küzdelmeknek vessük alá magunkat! Tegyük tisztává lelkünket, s testünket is tisztítsuk meg! Böjtöljünk az étkezésben, de tartózkodjunk minden szenvedélytől is, a Lélek erényeit élvezve. S végezzük mindezt buzgósággal, hogy mindnyájan méltókká váljunk Krisztus Isten szeplőtelen szenvedéseinek ünneplésére s a szent pászka lelki örömére.”(Tivadar szerzetes imája, böjti sztihira)

Ezek szerint a böjt ünnepi idő, amit ünnepélyesen, azaz örömmel kell kezdenünk. De egyben küzdelem is, a lélek harca, amely megtisztítja a testet és a lelket is egyaránt. Lemondás az ételről, de lemondás  mindenről, ami megkötöz, ami szenvedélyesen önmagához akar láncolni. Cserébe annál nagyobb odafigyeléssel tekintünk az erényekre, amelyek Krisztus szenvedéseihez hasonlóan méltóvá tesznek minket a szent pászka, azaz az örök élet örömére.

A lelkiatyánk áldását és útmutatását kérve, mindenki a maga életállapotának megfelelően, odaadó lélekkel induljon el, vegyük komolyan az előttünk álló böjti időszakot, mint üdvösségünk egyik leghatékonyabb eszközét!

Hajdúdorogi Főegyházmegye

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés