Farsang farka ma vagyon…
2023. 02. 19.

A katolikus egyház kalendáriuma szerint a vízkereszt és a hamvazó szerda közé esik a farsang ünnepe. A görögkatolikus egyházban a nagyböjt már két nappal korábban elkezdődik, mint a római katolikusoknál, a hamvazó szerda előtti hétfőn. A farsang idején zajlik az igazi mókázás, mulatozás, álarcöltés, majd az azt követő böjti időszak a tél végét is jelzi.

Az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ hajdúdorogi székhelyén február 16-án, míg a hajdúnánási telephelyein február 17-én rendezték meg a farsangi mulatságokat.

Az intézmények lakói a dolgozókkal együtt készültek az eseményre. Sok ötletes jelmez került bemutatásra a farsangi felvonulások során. A karneváli öltözetek versenye után az ellátottak mindennapjairól szóló nótákkal, humoros előadással szórakoztatták a nagyérdemű közönséget. Ezt követően kezdetét vették a mulatsággal egybekötött táncos játékok, falatozások, illetve a vigadalom és tombolasorsolás. Minden jelenlévő nagyon jól érezte magát.

„A jelmezbálban az a legjobb, hogy az ember kibújhatik a saját bőréből, hogy más lehet, tökéletesen más, mint aki a valóságban. (…) Hogy az ember néhány óráig azt játszhatja, hogy megváltozott, elvarázsolták, idegen és ismeretlen lett hirtelen.” (Szabó Magda)

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés