Farsangi mulatság Szakolyban
2019. 02. 25.

A Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központban 2019. február 21-én csütörtökön került megrendezésre a farsangi jelmezes felvonulás.

„Vízkeresztkor kezdődik egy, szinte világszerte elterjedt szokás: a farsang. A nagyböjt kezdetéig tartó időszakot a hangos mulatságok, bálok, lakomák jelzik”

A rendezvényt intézményünk vezetője nyitotta meg, köszöntötte a megjelent vendégeket, lakókat, lelki vezetőt, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Igazgató helyettes Asszonyát.

A megnyitó után következett a jelmezek felvonulása, szám szerint 49 bohókás vagy komolyabb jelenettel fűszerezve. Volt, aki ezermesternek, énekesnek, pillangónak, hupikék törpikének, menő manónak, hóhányónak, virágnak, Laci betyárnak… öltözött.

Attól függetlenül, hogy lakóink már kinőttek a gyermekkorból, lelkesen, szívesen szerepelnek, amivel nem csak a közönséget, hanem természetesen önmagukat is megörvendezették.

Minden jelmez nagyon ötletes volt, ami rengeteg közösen végzett munkát és kreativitást igényelt, de meg is volt az eredménye. Nagyon színesre és mozgalmasra sikerült a felvonulás, ezért a zsűrinek nem volt könnyű dolga.

Három egyéni és három csoportos jelmez került díjazásra, illetve két jelmez különdíjban részesült.

Az elmaradhatatlan farsangi fánkot közösen fogyasztottuk el, közben a szülők, családtagok is beszélgethettek egymással, hiszen közös nehézségekkel küzdenek és közösen tudják megélni gyermekeik életében megjelenő örömöket.

A délután folyamán pedig, akinek kedve volt hozzá táncolhatott, beszélgethetett még egészen a mulatság végéig.

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.30 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 14.00 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered byForweb - Weboldal készítés