Főzőverseny
2018. 09. 21.

A Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ Szakolyban, hetedik alkalommal rendezte meg főzőversenyét, amelyen 18 csapat, 184 résztvevője képviseltette magát

 

Főzőverseny

  1. szeptember 19.

 

A Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ Szakolyban, hetedik alkalommal rendezte meg főzőversenyét, amelyen 18 csapat, 184 résztvevője képviseltette magát.

Az intézményvezető ünnepi köszöntője után, lakóink és dolgozóink kulturális műsora színesítette a napot. Ezután mindenki hozzálátott a szabadon választott étel elkészítéséhez. Ragyogó időben, ínycsiklandozó ételek, és fantasztikus hangulat jellemezte együttlétünket.

A zsűri tagjai folyamatosan ellenőrizték a csapatok munkáját. Az ételek elkészülte és a kóstoló után a zsűri felállította rangsorát. Az idei évben a „vándor fakanalat”- a II. János Pál Pápa Idősek Otthona Máriapócsról nyerte el ízletes csilis bab ételükkel, a többi csapat részvételét ajándékkal köszöntük meg.

A nap folyamán gyümölcsöt, pogácsát, lángost, gyógyteát fogyaszthattak a résztvevők. Késő délután elfáradva, de annál jobb kedvvel fejeztük be a napot, ami reméljük minden résztvevőnek maradandó élményt nyújtott.

 

 

Szent Miklós Ápoló- Gondozó Otthon Hodász

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei „Harmónia” Egyesített Szociális Intézmény Ápoló-Gondozó Otthon Kisléta

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei „Viktória” Egyesített Szociális Intézmény Győrtelek

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei „Kikelet” Egyesített Szociális Intézmény Tarpa

Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézmény Ápoló- Gondozó Otthon Nyírbéltek

Szent Pantaleimon Szeretetotthon Nyírkarász

Nyírteleki Civil Centrum

Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ Nyíradony Lakásotthon

II János Pál Pápa Idősek Otthona Máriapócs

Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ Nyíregyháza Nevelőszülői Munkaközösség

A szakolyi Ápoló-Gondozó Otthon Nyugdíjas dolgozói

Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ Szakoly Ellátottak Főzőcsapata

Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ Nyírszőlős

Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ Hajdúnánás

Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat (Fenntartói csapata)

Szabolcs- Szatmár-bereg megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézmény Lakóotthon Nyíregyháza

Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ Szakoly Dolgozók csapata

Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ Támogató Szolgálat Szakoly

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés