Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központban
2023. 02. 05.

Az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ székhelyén és telephelyein – Hajdúdorogon és Hajdúnánáson -, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe alkalmából imaórákon került sor a gyertyaszentelésre.

Lukács Imre atya, az intézmény lelki vezetője  elmondta: ezen az ünnepen arra emlékezünk, hogy 40 nappal a kisded születése után Mária bemutatta Jézust a jeruzsálemi templomban. Bemutatásakor a templomban jelen lévő Simeon, aki a Szentlélektől azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr felkentjét. Jézust kezébe véve hálát adott Istennek, hogy megláthatta a Megváltót, Jézust pedig világosságnak nevezet, aki arra hivatott, hogy megvilágítsa a pogányokat.

A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki az egyházban a gyertyaszentelés szokása. Az Úr tüzet, fényt hozott a sötétségbe. A világ sötétjébe, és az emberi lélek sötétjébe. S fényt hozott annak lelkébe, aki átadja magát egészen Istennek. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe arra hív, hogy adjam át szívemet, s mindazt, ami benne van Istennek, Jézusnak. Ha átadom minden örömömet és a szívemben lévő fájdalmakat is, ha felfedezem ezek mögött és ezekben az ő megváltásának erejét, ha ilyen hittel rábízom mindazt, ami hiány, ami megoldatlanság az életemben, akkor betölt az ő fénye. Ha átadok Istennek mindent, ami emberi bennem, ha minden földi ragaszkodástól megtisztul a lelkem, akkor vonulhat be a dicsőség királya hozzám is, ahogy a zsoltár is énekli. Akkor ujjong fel a lelkem: ő az Úr, a hatalmas és erős, aki belépett életembe.

A szertartáson Imre atya szentelt vízzel meghintette az intézmény gyertyáit, melyet a lakók a következő évi gyertyaszenteléséig különleges esetekben használnak.

 

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés