Hajdúnánáson járt Fülöp atya
2020. 02. 14.

Házszentelés a Hajdúsági Gyermekvédelmi Központ lakásotthonaiban

Az Egyház hosszabb időn keresztül ünnepli a karácsonyt, hiszen ehhez az ünnepkörhöz tartozik a Vízkereszt is. Ilyenkor kezdődik meg a házszentelések időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat.

2020. január 25-én Kocsis Fülöp érsek-metropolita szentelte meg a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ lakásotthonait. Izgalommal, kíváncsisággal, gyerekzsivajjal, kérdések tömkelegével vagy éppen áhítattal és nyitott szívvel, szeretettel várta minden gyermek érsek atya érkezését. A kezdeti megszeppenés hamar átváltott őszinte, önfeledt beszélgetésbe. A lakásotthonokban élő gyermekek és itt dolgozók együtt igyekeztek énekelni a házszenteléskor szokásos tropárt. A lakásotthon megszentelése során Fülöp atya elmondta részletesen, hogyan történt a Duna vizének megszentelése, amelyből hozott magával. Ezzel a megszentelt vízzel hintette meg lakásotthonaink minden helyiségét, majd a gyerekeket és felnőtteket is. A gyerekek saját készítésű – apró – ajándékkal, vagy éppen erre az alkalomra összeállított műsorral kedveskedtek neki.

Azt hiszem, hogy a házszentelés során – gyermekeinkben - megfogalmazódott gondoltak, mindennél árulkodóbbak, volt, aki agy vélekedett: „A házszentelés különleges élmény volt, hiszen püspök atya tisztelt meg bennünket. Jelenlétével meghitt nyugalmat árasztott. Érdeklődött a gyerekektől, hogy ki hol tart a tanulásban. Köszönjük a meghitt perceket.” Volt, aki ezt mondta: „Nagy megnyugvással töltött el mindenkit az a tény, hogy maga a metropolita atya tisztelt meg minket a jelenlétével, ő áldotta meg az épületet, a benne lakókat és dolgozókat. Közvetlensége és őszinte érdeklődése magával ragadt mindenkit. Változatos kérdéseinkre adott hiteles, tabukat nem ismerő, életszerű válaszai megragadtak a fejekben.” Más diák pedig így fogalmazott: „Nagy öröm volt számunkra, hogy újra meglátogatott bennünket érsek atya. Ajándékosztást követően közösen énekeltünk, imádkoztunk. Otthonunk megtekintése közben a Dunából hozott, általa szentelt vízzel áldást hintett a helyiségekben. Hellyel kínáltuk vendégeinket, együtt süteményezhettünk a az érsek-metropolitával. A kötetlen beszélgetés során érdeklődéssel hallgatta beszámolónkat mindennapjainkról, terveinkről, továbbtanulási elképzelésünkről. Büntetlenül elmondhattuk napi csínytevésünket, atya beismerte Ő is volt gyerek, „..mindannyian követünk el néha nem tetsző dolgokat, melyeket elhatározással jóvátehetünk.”

A rövid vendégeskedés során Fülöp atya elmondta, hogy a vízkereszt ünnepe megmutatja, hogy Isten minden emberhez eljött. A megváltó Jézus születésével Isten vállalja az emberi életet és később a szenvedést is, hogy ezzel elhozza minden ember számára az üdvösséget, az örök élet reményét.

Érsek-metropolita atya életére és munkájára Istenünk áldást kérjük!

Simon Mihály, intézményvezető

 

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés