Hajdúsági kirándulás
2023. 05. 09.

2023. május 3-án a szomszédos településekre kirándultak a hajdúszoboszlói Szent Lukács Görögkatolikus Idősek Otthona lakói.

Az első állomás a hajdúhadházi Dr. Földi János Általános és Művészeti Iskola volt, ahol egy rendhagyó kiállítást tekintettek meg. Az iskola épületében került elhelyezésre 24 darab pannó kép (fára festett nagyméretű táblakép, festmény), melyek a Hortobágyi Alkotótábor művészeinek alkotásai. A 24 pannó kép kultúrtörténetileg egyedülálló képzőművészeti anyag, a honfoglalástól egészen napjainkig elevenednek meg a magyarság történetének fontosabb állomásai.

Innen a téglási Szent Illés próféta görögkatolikus templomot vette célba a kis csapat, ahol Urgyán Antal parókus mesélt a templom történetéről, a 2023-ban megújult belső térről, melyet 2023. február 12-én Kocsis Fülöp érsek–metropolita áldott meg.

Közös imádság után a templomkertben található gyerekjátékok visszarepítették lakóinkat a gondtalan gyermekkor idejébe. A bátrabbak a mérleghintát birtokba is vették, a többiek inkább csak gondolatban elevenítették fel gyermekkoruk kedvenc játékait.

Egy rövid ebéd után a téglási Szent József római katolikus templomban fejeződött be a kirándulás.

Mindenki kellemesen elfáradva, új élményekkel gazdagodva érkezett vissza az otthonba.

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés