Házszentelés a Korai Fejlesztő Központban
2020. 01. 14.

A Jóisten ezt a jelet adja nekünk év elején

Január a házszentelés időszaka. A görögkatolikusok nem feledkeznek meg erről sem, és mind az otthonokat, mind a közintézményeket megáldják ilyenkor a szentelt vízzel. A Szent Lukács Görögkatolikus Korai Fejlesztő és Gyermekrehabilitációs Központban Terdik János atya áldotta meg az irodákat és persze a dolgozókat is. Mint mondta: a vízkereszt ünnepéhez kapcsolódóan vált szokássá ez, amikor is az Úr Jézus eljött a Jordán folyóhoz és megszentelte a vizeket. Az egyházban ezt a szentelt vizet használjuk arra, hogy megáldjuk vele az otthonunkat, sőt: iszunk is belőle.

Erre az áldásra mindig szükségünk van, emlékeztetnünk is kell magunkat arra, hogy az Isten közel van hozzánk, illetve a Jóisten is szeretne emlékeztetni minket arra, hogy Ő is mindig velünk van. „Egymás felé is jeleket adunk erről igaz?” – tette fel a kérdést. Hát a Jóisten ilyen jelet ad nekünk: év elején a szentelt víz a jele annak, hogy Ő mindig itt van velünk. Hál’ Istennek, ez a mai modern, digitális világ sem képes kiszorítani ezt a szép szokást, mai napig sokan kérik a hívek közül, hogy szenteljük meg ilyenkor az otthonaikat. Érzik ezt az emberek, hogy valami másra, többre is szükségük van, mint a digitális világ horizontja. Ugyanígy vagyunk a találkozással is…hiába váltunk üzeneteket egymással, a valódi találkozást semmi nem pótolja, mint ahogy az Istennel való találkozást sem – zárta sorait a lelkivezető.

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés