Házszentelés az újszászi Szent Márton Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központban
2023. 01. 31.

A házszentelés szertartása során a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat újszászi intézményének épületét, minden helyiségét, lakóját és dolgozóját szentelt vízzel hintették meg.

A házszentelés szertartása a szentelmények körébe tartozik, melynek rendeltetése, hogy áldást hozzanak. Erre a szertartásra került sor január 19-én az újszászi Szent Márton Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központban, amely múlt év márciusa óta működik a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat fenntartásában.

A házszentelést Szkiba Tibor görögkatolikus parókus és Boros András segédlelkész végezte az intézményben, akiket az ellátottak nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadtak. A szertartáson Tibor atya Vízkereszt és Úrjelenés ünnepéhez kapcsolódó gondolatait az intézményi rádión keresztül osztotta meg. Elmondta, hogy a Vízkereszt ünnepének, még a karácsonynál is fontosabb tanítása van: egy új világ keletkezését ünnepeljük. Jézus Krisztus is ezzel kezdi nyilvános tanítását: Isten országa elérkezett. Ez az ünnep azt az örömhírt közvetíti felénk, hogy az Isten minket is meghív ebbe a szeretetközösségbe, bennünket is részesíteni akar az isteni szeretetből.

Az igehirdetés után a görögkatolikus atya megszentelt vizet hintett az intézmény minden lakójára és dolgozójára, illetve minden egyes helyiségére.

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés