Házszentelést tartottak
2022. 01. 21.

A januári házszentelések hagyományát követve január 14-én áldották meg a Szent Lukács Görögkatolikus Korai Fejlesztő és Gyermekrehabilitációs Központ helyiségeit.

A házszentelés az úgynevezett szentelmények körébe tartozik: olyan szent jelek és hozzájuk kötődő imák ezek, amelyek jelzik Isten cselekvését és előkészítik lelkünket annak befogadására különböző élethelyzetekben.

A vízkereszt a karácsonyi ünnepkör egyik fontos mozzanata. „Az Ige testté lett, és közöttünk vett hajlékot” (Jn 1,14) – ezt ünnepeljük ebben a néhány hétben.

Ezt a hagyományt őrizve a Debrecen, Lóskúti úti Szent Lukács Görögkatolikus Korai Fejlesztő és Gyermekrehabilitációs Központot személyesen kereste fel és áldotta meg Kocsis Fülöp metropolita január 14-én, majd a vízkereszti Liturgiában megszentelt vizet hintett az intézmény minden egyes helyiségébe. Az atya az ige magyarázatában elmondta, hogy nem csak a jelenlévőkre kérte Isten áldását, hanem azokra a gyerekekre és szülőkre is, akik felkeresik az intézményt és igénybe veszik annak szolgáltatásait. „A gyerekek, akik ha jól „dolgoznak” - miközben azt hiszik, hogy játszanak -, nem is tudják, hogy mennyire komoly, kemény munkát végeznek, amivel óriási eredményeket érhetnek el. Sok esetben mi is így vagyunk, fel sem mérjük, hogy munkánknak milyen messze ható eredménye lehet. De azt teszi igazán hatékonnyá a cselekedeteinket, az életünket, hogyha együttműködünk a végtelen Istennel. Jelen esetben azért kérjük az áldást az önök munkájára, azért fordulunk imádsággal az Istenhez, hogy hatékonyabbá váljon és hatással legyen a gyermekek, a szülők életére” – mondta Kocsis Fülöp.

A metropolita atya beszélt arról is, hogy az a fajta hatástörtének, ami az Isten tervében van benne, messze-messze több, ezért kérni kell az Isten áldását, együtt kell vele működni és hálát adni azért, hogy ilyen munkatársnak hívta el az intézmény dolgozóit.

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés