Hogyan tudunk ebben a helyzetben segíteni?
2020. 03. 23.

Elindul a 1357-es adományvonal

Emellett a https://segitunkegymasnak.hu/ weboldal, előbbin pénzt, utóbbin többek között önkéntes munkát, eszközt lehet felajánlani - jelentette be Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport vezetője. Elindul az összefogás számlaszáma is, a 11711711-22222222, ahová szintén várják a felajánlásokat. Mint mondta: a koronavírus-járvány terjedésével egyre több önkéntes felajánlás született, a civil társadalom "jól reagált" a koronavírus okozta kihívásra. Az akciócsoport feladata, hogy segítse ezeknek az önkéntes kezdeményezéseknek és adományozásoknak a koordinációját, felkarolja az országszerte elindított civil mozgalmakat, erre hozták létre a https://segitunkegymasnak.hu/ oldalt. Hangsúlyozta: ezek a támogatások nem az egészségügyi ellátást fogják szolgálni, mert arra a kormány biztosítja a szükséges forrásokat. Bíznak abban, hogy összefogással sok embernek tudnak segíteni, ebben pedig számítanak a sajtótájékoztatón megjelent szervezetekre, így a Katolikus Karitászra, a Magyar Református Szeretetszolgálatra, a Magyar Vöröskeresztre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatra, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetre, valamint a Baptista Szeretetszolgálatra.

Soltész Miklós, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány miatt megváltozik a karitatív munka, szigorodtak a segítségnyújtás, adománygyűjtés szabályai, így például lehetőség szerint minél kevesebb személyes találkozással kell végezniük a munkájukat a karitatív szervezeteknek.

MTI

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés