Jelképesen Szent Erzsébet kenyerét osztották szét
2022. 11. 22.

Árpád-házi Szent Erzsébetet a szegények segítőjeként ismerik, így ünnepnapja (november 19.) alkalmából kenyeret készíttettek és osztottak szét a Szent Lukács Görögkatolikus Szolgáltatópont munkatársai Debrecenben a rászorulók részére, akiknek szükségük van a gondoskodó szeretet megtapasztalására.

- A kenyérosztásnak szimbolikus jelentése is van, hiszen maga az átadás kifejezi a törődést, az odafigyelést a másik ember iránt. A megajándékozásra szánt 70 darab cipó beszerzésére egy neve elhallgatását kérő adományozótól kaptunk támogatást - tudtuk meg Sveda Anitától, a Szent Lukács Görögkatolikus Szolgáltatópont vezetőjétől.

November 18-án Debrecenben, a Szent Lukács Görögkatolikus Szolgáltatópont Attila téri székházában a munkatársak Kapin István atyával, a Szent Lukács Szeretetszolgálat lelki igazgatójával közösen imádkoztak, aki megáldotta a cipókat, majd átadták azokat a szükséget szenvedő családok részére.

A jelképes ajándék, a megszentelt cipók kiosztásával a karitatív szervezet munkatársai az önzetlen adakozás fontosságára is szerették volna ráirányítani a figyelmet, amelyet múlt évben első alkalommal tudtak megszervezni, a jószándékú adakozóknak köszönhetően.

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés