„Jó gyermek” tábor Bodaszőlő 2018. 07. 23- 26.
2018. 08. 01.

Egy jól sikerült tábort zártunk az idén is.

 

A „Jó gyermek” tábor megszervezésével a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat azokat, a fenntartásában működő gyermekvédelmi központokban élő gyermekeket kívánja jutalmazni, akik nehéz körülményeik és akár gyengébb adottságaik ellenére kitartással, szorgalommal önmagukhoz képest javítottak tanulmányi eredményükön, vagy jó magaviseletükkel kitűnnek társaik közül. Idei évben a tábor helyszíne a Debrecen melletti Bodaszőlő egyik pihenő háza volt, az erdő közepén. A jó levegőt ezzel szinte garantálni tudtuk, mert régebben ezen a helyen asztmatikus betegek kezelése is folyt.

A programgazdagság érdekében ötvöztük a helyi sajátosságokat a Cívisváros által kínált lehetőségekkel. A szállításnál a tömegközlekedés nem jöhetett szóba, mert a táborhely mindegyiktől távol esett. Így külön busszal került be a csoport mindkétszer a megyeszékhelyre és vissza.

Programjaink között szerepelt túra a Zeleméri templomromhoz, élményfürdő, tematikus túra, mely a vadon termő virágokra és gyógynövényekre volt kihegyezve, mozizás a szállás kertmozijában és a Debreceni Apolló moziban is, tábori „Ki mit tud”, kézműves foglalkozásként korongozás és kosárfonás, szalonnasütés. Lelki töltekezésként Kiss László görögkatolikus atya személye és gondolatai szolgáltak, aki II. János Pál pápával kapcsolatos történetekkel hívta fel a figyelmet az élet nehézségeinek leküzdhetőségére.

Több gyermek megfogalmazta búcsúzáskor abbéli reményét, hogy jövőre jó lenne ugyanitt lenni a többiekkel, ez nekünk azzal a visszajelzéssel ért fel, hogy egy jól sikerült tábort zártunk az idén is.

A tábor az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

 

 

Tripsó Zoltán István

intézményvezető

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés