KÉPZÉSI FELHÍVÁS
2018. 10. 10.

Szociális-karitatív önkéntes alapképzés DEBRECENBEN

A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica szeretettel hívja a szervezésében megvalósuló 8 órás Szociális-karitatív önkéntes alapképzés c. tréningre, mely a karitász önkénteseinek és munkatársainak szól.

 

A KÉPZÉS CÉLJA:

A Karitász önkéntes munkatársai segítséget kapjanak ahhoz, hogy önkéntes csoportjuk működését képesek legyenek hatékonyan megszervezni, programjaikat jól körül határolni, lebonyolítani, forrásokat keresni, s mindezt a segítő szeretet lelkiségével közösségben megélni. Fontos cél, hogy szociális és karitatív feladatok hatékony és célszerű lebonyolítását segíteni tudják és az önkéntes munka a leghatékonyabban hasznosuljon a rászorulók számára.

 

MEGSZEREZHETŐ ISMERETEK:

  • Mi a karitász munka?
  • Közösség
  • Önkéntesség
  • Program, projekt
  • Pályázat
  • Karitász csoportmunka
  • A Karitász 8 tevékenységi területe: karitatív munka hajléktalanokkal, fogyatékkal élőkkel, szenvedélybetegekkel, családokkal, idősekkel, menekültekkel, katasztrófahelyzetben

 

A KÉPZÉS IDŐPONTJA:    2018. november. 10. 10-től 18 óráig

A KÉPZÉS HELYSZÍNE:      Debrecen, Petőfi tér 8.

JELENTKEZÉS: 2018. október 31-ig a Jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével:

 

Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász - Kissné Suta Mariann

4025 Debrecen, Petőfi tér 8.

mariannkissnesuta76@gmail.com

+36 30 504-3456

 

A képzésen való részvétel – az emberi Erőforrások Minisztériuma és a Katolikus Karitász között létrejött, 2018 évre vonatkozó 9035/2018/SZOCSZOLG iktatószámú Támogatási szerződés értelmében – INGYENES!

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés