Lakásotthon szentelés
2019. 01. 31.

Kocsis Fülöp érsek atya megszentelte a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ lakásotthonait

Kocsis Fülöp érsek atya megszentelte a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ lakásotthonait

 

Érseki lakásotthon szentelés

 

  Januárban Vízkereszt után nagy megtiszteltetés érte a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ gyermekotthonaiban élő gyermekeinket. Kocsis Fülöp érsek metropolita személyesen járta végig az összes lakásotthont Gánicz László atya kíséretében, és szentelte meg helyiségeiket.

   A megye területén szétszórtan elhelyezkedő lakásotthonaink egy nap alatt való bejárása önmagában is embert próbálónak ígérkezett. Már az első lakásotthonban feltűnt Fülöp érsek atyának egy karikákon függő felírat, „Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik.” Nem maradhatott el részéről egy erre az idézetre vonatkozó kérdés sem – Vajon mit is takarhat Lukácsnak ez a mondata? A gyermekeink értelmezését jócskán ki kellett egészítenie az atyának, és ezzel máris egy beszélgetés közepén találták magukat.

   A másik Érsek atya által gyakran feltett kérés - Mondjatok valami jó tulajdonságot magatokról!- szintén elgondolkodtatta az ott ülőket. Volt, aki egyértelműen kijelentette, hogy már pedig benne olyan nincs. Persze a társaik, vagy a bent lévő kolléga segítségével mégis sikerült találni valami jót. Ez Tégláson a Május 1. utcai lakásotthonban odáig gyűrűzött, hogy két gyermekünk rögtönzött fellépést produkált négy kanál bevonásával az atya részére.

   Nyíradonyban a beszélgetés folyamán az derült ki, hogy a nemrég hozzánk érkezett egyébként református szülők három gyermeke otthon azt kérte a szüleiktől, hogy ők hadd járhassanak görögkatolikus templomba, mert annyira jól érzik magukat az ott ténykedő parókus társaságában, és szeretnének át is keresztelkedni.

   Szinte mindenhol többféle finomsággal is megkínáltak az ott élők, s közülük nem egynek az elkészítésében a gyermekeink is segédkeztek, ezért Nyíracsádon, a Malom utcai lakásotthonban felkínált ebédnek már alig maradt helye. Itt a gyerekeknek az a megtisztelés is kijutott, hogy az asztali áldást magától az érsektől kaphatták meg ezen a napon.

  A Debrecen Békés utcai lakásotthonunkat épp akkor látogatta meg egy volt növendékünk, amikor a megszentelés véget ért. Az ott élőket a tanulás fontosságára így nem csak az érsek atya, hanem egy volt társuk is figyelmeztette. Mint mondta, már bánja, hogy akkor nem hallgatott a nevelőire, bár kikerülése óta folyamatos a munkahelye, de ha lett volna valamilyen végzettsége, a lehetősége is több lett volna.

  Már lemenőben volt a nap, amikor az utolsó lakásotthont is elhagytuk. Ez a nap mindenkiben mély nyomot hagyott. Szerencsére a gyermekeink lelkében is, mert még mindig emlegetik az érseki látogatás fontosabb momentumait. Velük beszélgetve tetten érhető a megérintődés a lakásotthonok megszentelésével és az érseki áldással kapcsolatosan.

                                                                                                                  Tripsó Zoltán István

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés