Ma van a gyermekek jogainak világnapja
2020. 11. 20.

November 20-án erre emlékezünk

1959. november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekek Jogairól szóló Nyilatkozatot. Azóta november 20-a a gyermekek jogainak világnapja. A Nyilatkozat, azzal a céllal, hogy ” hogy a gyermek gyermekkora boldog legyen” olyan konkrét jogokat fogalmazott meg, mint például a névhez, az állampolgársághoz és az oktatáshoz való jog. A Nyilatkozat nem volt kötelező erejű, így ugyanezen a napon, harminc évvel később, 1989. november 20-án az ENSZ Közgyűlése elfogadta a Gyermek Jogairól szóló Egyezményt, és 1990. január 26-án megnyitotta aláírásra.

Magyarország 1991-ben ratifikálta az Egyezményt, amely így kötelező erejűvé vált hazánkban. Magyarország Alaptörvénye kiemelt védelemben részesíti a gyermekkort. Kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Deklarálja továbbá, hogy a szülők kötelesek gondoskodni kiskorú gyermekükről. A gyermekek jogainak minél szélesebb körű biztosítása érdekében több törvény is módosult az elmúlt években, valamint figyelemfelhívó kampányokra is sor került hazánkban.

emberijogok.hu

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.30 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 14.00 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés