Május 20: a húsvéti ünnepkör zárása
2020. 05. 18.

A föltámadás után negyven nappal lezárjuk húsvét fényes ünneplését

Idén ezen a napon énekeljük utoljára a Föltámadt Krisztus-t. Használjuk ki nagy erővel ezt a lehetőséget! Még ha nem is teljesen korlátozások nélkül, de végre újra nagyobb számban mehetünk a templomba. (Még a fővárosiaknak akkor kicsit várniuk kell.) Mint az ünnepfelezés napjára, most is megnyílik a lehetőség, hogy a teljes liturgikus napot ugyanúgy üljük meg, mint húsvét vasárnap.

Ezúttal a megelőző vecsernyén, május 19-én kezdődhet a föltámadás fényes ünneplése, majd másnap az utrenyén és a Szent Liturgián mindent ugyanúgy vehetünk, - apró módosításokkal - mint húsvét vasárnapján. Fontos, hogy a húsvéti időhöz kapcsolódó szentgyónást, a szentáldozást is elvégezhetik híveink - természetesen az érvényben maradó előírásokat továbbra is betartva. Az elmaradt húsvéti ünneplésbe így, utólag is be tudnak kapcsolódni.

Az idősebb testvéreinket arra kérjük, ők még maradjanak otthon, és küldjék el maguk helyett a fiatalokat, gyermekeket, unokákat. Rajtuk keresztül, meg persze a világháló segítségével - de még inkább lélekben - kapcsolódjanak be az egyház imádságába. Mindnyájunknak szüksége van erre az örömteli ünneplésre. Ezzel készüljünk föl a mennybemenetel ünnepére és a közelgő Szentlélek lejövetelére!

Görögkatolikus Metropólia

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés