Megkezdődött az apostolok böjtje
2020. 06. 08.

Egyik érdekessége ennek a böjtje időszaknak, hogy változó a hosszúsága

A másik három ilyen időszaknak megvan a rögzített hossza: Boldogasszony böjtje 15 nap (augusztus 1-15-ig), karácsonyi böjt kereken 40 nap (november 15 – december 25-ig), és a nagyböjt, amely elvileg szintén csak 40 nap, de a hozzátartozó szakaszokkal együtt összesen 70 nap. Mindezek jól kiszámíthatók. Az apostolok böjtjének azonban csak a vége rögzített: június 29, az eleje a változó dátumú húsvéttól függ. Ha korán van a húsvét, akkor mindenszentek vasárnapja is korábbra kerül (legkorábbi lehetőség esetén május 17-ére, s így akár újra több mint 40 napon át böjtölhetünk), ha viszont későn van húsvét, akkor ez a böjt csupán néhány napnyira zsugorodik. No, de nem is a hossza a lényeg, ez csak az érdekessége.

Sikeredjék bár rövidre vagy hosszúra, miért áll itt ez a böjti idő? Azért, hogy a húsvéti és pünkösdi nagy, hosszantartó ujjongásunk után visszaálljon az évközi idő imádságos rendje. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az imarendünknek fontos része a böjt is. Nem lehet imádság nélkül böjtölni, de böjt nélkül sem imádkozni. Mai rendünk szerint nem is olyan nehezen teljesíthető ez a böjt, hiszen csupán szerda és pénteki napon kell tartózkodnunk a húsos eledelektől. De persze, ez az alsó szint, ez a minimum, amitől még azért a lélek kiszáradhat, ha nem tesz többet. Az apostolok böjtje – mint a többi böjti idő is – elsősorban az erősebb imádság időszaka. A szerda és pénteki napokon túl is gondolnunk kell arra, hogy ez különleges időszak, amelyben nagyobb odaadással kell figyelnünk a lelkünkre, de még inkább magára az Úrra. Ebben nagy segítséget ad az ünnep nagy napján leszálló Szentlélek is. Úgy is mondhatjuk, hogy épp a pünkösdkor érkező Lélek az, aki megtanít minket helyesen böjtölni és helyesen imádkozni. Hisz a kettő szorosan összefügg.

Figyeljünk tehát a két kiemelt bűnbánati napra, de figyeljünk oda a bűnbánati időszak minden napján az Úrra! Odaadásunkon keresztül minden bizonnyal meg akar ajándékozni további lelki előre haladással. Ne álljunk útba, ne akadályozzuk, hogy a Szentlélek elvégezze a maga művét bennünk! Sőt, álljunk elébe, hiszen ez az előre haladás csakis velünk együtt lehetséges. Legyünk odaadók ebben a böjti időszakban is, így leszünk befogadók az Isten újabb és újabb ajándékai felé!

Hajdúdorogi Főegyházmegye

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.30 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 14.00 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés