„Mert éheztem és ennem adtatok…”
2022. 02. 17.

Az éhezőknek, otthontalanoknak ételt, meleg ruhát osztanak, a betegeknek, kórházban fekvőknek jó szót, lelki támaszt nyújtanak a Karitatív Iroda munkatársai Debrecenben.

Három éve nyílt meg Debrecenben, az Attila tér 7. szám alatt a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szolgáltatópontja. A Karitatív Iroda munkatársainak, önkénteseinek legfontosabb tevékenysége az adományok gyűjtése és szétosztása a rászorulóknak. A jószándékú felajánlóknak köszönhetően elsősorban tartós élelmiszert, meleg ruhát és ételt, illetve kisebb méretű háztartási eszközöket biztosítanak a szükséget szenvedőknek.

A Karitatív Iroda segítő munkája az önkéntesek által lesz hatékony, de a nemes cél elérésében az adományozóknak van nagy szerepük. Számos együttműködő partner segíti munkájukat - többek között – a Debreceni Karitatív Testület, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász.

-Az elmúlt két év során a koronavírus-járvány jelentősen megnehezítette a munkánkat. Nem folytathattuk például a család-, vagy a kórházi beteglátogatást, ugyanakkor megnőtt azoknak a száma, akik elvesztették munkájukat és ennek következtében segítségre, támogatásra szorulnak – tájékoztatott Sveda Anita, a Karitatív Iroda vezetője. – Főként a tanyavilágban élők, illetve az egészségi állapotuk vagy családi helyzetük változása miatt nehéz helyzetbe került embertársaink tartoznak az ügyfélkörünkbe, számukra az Élelmiszerbank Egyesülettel közösen juttatunk el tartós élelmiszert - a szükséges járványügyi előírások betartása mellett. Ettől a szervezettől például 2021-ben összesen 3078 kg élelmiszert kaptunk és osztottunk ki. Önkénteseinkkel folyamatosan azon is dolgozunk, hogy megtaláljuk azokat a rászorulókat, akiknek segíteni tudjuk az életét.

Mára a debreceni Karitatív Iroda szerepének fontosságát és szükségességét igazolja az is, hogy több parókia, közösség és önkormányzat fordul hozzájuk tanácsért, segítségért, hogy az általuk feltérképezett családokat hogyan tudnák támogatni. A segítségkérés az ország számos pontjáról, azon belül is elsősorban az Észak-Alföldi Régió több településéről érkezik.

„Mert éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam, és innom adtatok… Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok…” (Mt 25:35-36) Áldásos cselekedet az, ha valaki türelmesen végzi a jótetteket, mert igyekezete, fáradozása kedvesebb Isten előtt, mint a buzgónak vélt imádság.

 

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.30 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 14.00 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés