Nagycsütörtök van
2020. 04. 06.

A lábmosás szertartása

A nagycsütörtöki Szent Liturgiát a lábmosás szertartása szokta zárni, sajnos a koronavírus-járvány miatt ez idén elmarad. A hagyomány szerint ennek során a főpásztor megmossa tizenkét ember lábát. Ez a szertartás felidézi, miként mosta meg Jézus tanítványai lábát a Titkos vacsora estéjén, felhívva ezzel az apostolok figyelmét a szolgálat fontosságára. A rítus lényegét fogalmazza meg az utolsó imádság: „Te, Uralkodónk, jöjj most méltatlan szolgáid közé, akik példádat követik; mosd le rólunk lelkünk minden szennyét és tisztátalanságát, hogy megtisztulva a bűneink folytán ránk tapadt portól, s a szeretet törlőjével egymást megtörölve kedvedben járhassunk életünk minden napján.”

1Kor 11,23-32

Atyámfiai! Az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és azt mondta: »Ez az én testem, amely értetek adatik; ezt tegyétek az én emlékezetemre.« A vacsora után hasonlóképpen fogta a kelyhet is, és így szólt: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben; ezt tegyétek, valahányszor isszátok, az én emlékezetemre.« Mert valahányszor ezt a kenyeret eszitek, és a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Tehát vizsgálja meg magát az ember, és úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből; mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, saját ítéletét eszi és issza. Ezért van köztetek sok beteg és erőtlen, és sokan meghaltak. Ha ellenben önmagunkat megítélnénk, nem esnénk ítélet alá. Mikor pedig ítélet alá esünk, az Úr fenyít meg minket, hogy ne kárhozzunk el ezzel a világgal.

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.30 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 14.00 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés