Pillefutás – harmadik alkalommal
2020. 09. 09.

„Amit eggyel a legkisebbek közül tesztek, velem teszitek” (Máté 25:40)

2020. augusztus 23-án jótékonysági futáson vettek részt a Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban élő gyerekek. Hagyományteremtő céllal szervezték meg 2018-ban a Jótékonysági Pillefutást Hajdúnánáson. Az idei már a harmadik ilyen esemény volt, melyet nem a megszokott helyen rendeztek meg: a Fürdő utcai Nagy Norbert Sportközpont előtti téren indul a rajt. Különböző programokkal várták a segítő szándékú, futást kedvelő embereket korosztálytól függetlenül. A sportpálya előtti téren karate bemutató, zumba és kézműves asztalok fogadták az érdeklődőket. Egészségügyi szűréseken vehetett részt mindenki, melyet a Szalay János Rendelőintézet munkatársai biztosítottak. Volt jótékonysági kör, ami 440 méteres volt, emellett 5, 10 és 21 km-es táv is szerepelt a programban.
A 3. Jótékonysági Pillefutás sem öncélú, szimplán csak egészségmegőrző rendezvény volt. A szervező alapítvány kiemelt feladata, a településen élő – sérült – fiatalok segítése. Ebben az évben a bevételéből és egyéb forrásból egy Ford Tranzit 9 személyes emelővel ellátott kisbuszt szeretnének vásárolni, amely 3 kerekesszékes személy/gyermek szállítására alkalmas. Így lehetőséget tud biztosítani az alapítvány azoknak a gyerekeknek is, akik nem tudják megoldani az utaztatást! Nevezési, regisztrációs díj nem volt. A versenyközpontban adománygyűjtő doboz volt kihelyezve, ahol mindenki lehetőségeihez mérten támogathatta az egyesület gyermekeit.

A Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központból jó néhány lakásotthon – gyerekek és felnőttek közösen – képviselték intézményünket. Ezzel is kifejezve a mások, és egymás iránti szolidaritásunkat. Megmutathattuk, hogy mi is képesek vagyunk segíteni másokon. Valamint több távon is megméretették magukat a fiataljaink. Külön öröm számunkra, hogy a 440 m-es távon Balogh Ádám I. helyen, míg Cselei Kevin II. helyen végzett. Gratulálunk fiúk!

Simon Mihály, intézményvezető
kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés