Februárban sem feledkezett meg a rászorulókról a Szeretetszolgálat
2020. február 9-én, a tékozló fiú vasárnapján székely káposztát osztottak szét közel 340 nélkülözőnek Debrecenben. A Szent Lukács Görögkatolikus Szolgáltatópont tavalyi megnyitásával lehetőség nyílt arra, hogy egy ilyen ételosztáson még több segítséget nyújtsunk rászoruló testvéreinknek: az Attila téri iroda közelsége miatt folyamatosan tudjuk biztosítani számukra a mások által felajánlott, és jó állapotú ruhákat, cipőket, játékokat és egyéb használati eszközöket (tisztasági csomag, konyhai felszerelések, stb). Igen nagy sikere van az akciónak, hiszen ezeknek az embereknek minden támogatásra szükségük van.
Ezúton is köszönjük a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszerbank Egyesület által felajánlott péksüteményeket és a Debreceni Karitatív Testület segítségét is. Hálával tartozunk az önkénteseknek is, akik idejüket áldozták e nemes célra, többek között már hónapok óta segít az akcióban Hetei József, a körzet önkormányzati képviselője. Mellette Sipos István, a Bocskaikerti Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója is részt vett az akcióban. A jövőben is várjuk az Önök felajánlását is: hétfőtől péntekig 08.00-12.00 óra között Debrecenben, az Attila tér 7. szám alatt. Köszönjük!
A Magyar Élelmiszerbank Egyesületről
Már 13 éve működnek Magyarországon, de mivel is foglalkoznak? Hazánkban minden évben 1,8 millió tonna élelmiszer megy veszendőbe. Az Élelmiszerbank célja, hogy kapcsolatot teremtsen a felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, és ezzel elősegítse az éhezés, az élelmiszerpazarlás csökkenését Magyarországon. Az Élelmiszerbank budapesti központtal működik, az országos lefedettséget jelenleg az egyesület partnerszervezetei biztosítják, akikkel közösen közel 300.000 nélkülözőt támogat az Egyesület élelmiszer adományokkal. 2018-ban az Egyesület életében egy új fejezet indult: akkor kezdte meg működését az első helyi Élelmiszerbank, Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszerbank néven. A céljuk, hogy a Hajdú-Bihar megyében élő rászorulókat még hatékonyabban tudják ellátni mentett élelmiszerrel. A jelenlegi 31 partnerszervezetén keresztül több mint 18.000 nélkülözőt – gyermekeket, családokat, időseket, fogyatékkal élőket, hajléktalanokat – látnak el mentett élelmiszerekből készített csomagokkal.