A kultúra napját ünnepelték
2025. 01. 27.

Magyar kultúra napjának ünnepe az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ telephelyein.

Nemzeti himnuszunk keletkezéséről Gárdonyi szerint Erkel Ferenc így emlékezett: „Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene azt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem és hang-hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz, úgy amint ma ismeri.”
Az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ telephelyein – Hajdúdorogon és Hajdúnánásom – a magyar nemzet egyik legfontosabb ünnepe alkalmából megtartott program a Himnusz közös éneklésével kezdődött. Ezt követően a lakók számos gyönyörű verset szavaltak el, köztük klasszikus magyar költők műveit. Az ünnepség egyik különleges programpontja egy közös kvíz verseny volt, amely a magyar kulturális értékek köré szerveződött. A résztvevők nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a kérdések megválaszolásába, miközben számos érdekes tényt és ismeretet elevenítettek fel Magyarország kulturális örökségéről.
Hajdúnánáson, a Magyar utcai telephely lakói népmesét dolgoztak fel, mondókáztak, verseltek, népi dalokat énekeltek. Kreatív foglalkozáson belül tudták legjobban megmutatni a kultúrához fűződő viszonyukat.
Végül a játékos hangulatú vetélkedők nyeremények átadásával zárultak, amelyeket nagy örömmel fogadtak a győztesek. A magyar kultúra napjának megünneplése méltóságteljes és emlékezetes eseményként marad meg minden résztvevő számára.

                                                                                                                                   

 

                                                                                                                   az IOGSZSZK

                                                                                                                   munkatársai

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés