A Magyar Tudomány Napján (is) képviseltette magát intézményünk
2023. 11. 07.

A Magyar Tudomány Napja alkalmából rendeztek konferenciát november 7–én a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

A rendezvény nyitányán Kocsis Fülöp metropolita kiemelte, hogy a tudás mindenhol jelen van, a teológiában is ott van, ezért fontos rész ez az egyházon belül is. – A tudomány egy keresés, egy kutatás, mivel a teológia is egy tudományág, így ez is egy folyamatos, fontos munka, folyamatos, jelentős fejlődés, mely lehet gyógyítás, lehet megváltás – fogalmazott tanításában érsek atya. A Magyar Tudomány Napján a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálatot Dr. Horváth Zsolt, a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ igazgatója képviselte. "Gyógyítás: küzdelem, művészet... és a csodák" című előadásának lényegét, vázát saját életéből merítette, mely éppen ezért volt úgy érezhető, hogy még inkább közelebb van hozzánk, nekünk résztvevőknek szól. Dr. Horváth Zsolt beszédében nem volt rest saját gyermekén keresztül is bemutatni a Jóisten nagyságát, csodatévő szeretetét. Az érdeklődőknek megmutatta, mit is tud debreceni intézményünk, milyen ellátásra vagyunk képesek, és hogy miért szeretik ezt a családok. Kiemelte továbbá – ahogy azt előadásának címe is tükrözte –, hogy az élet, ahogy a gyógyítás is, egyfajta küzdelem ugyan, de egy művészet is egyben, mely bármilyen csodára képes lehet az Úr segítségével.

image008.jpgZárszóként pedig a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat új projektjéről – Támogatott lakhatás kialakítása a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat fenntartásában – elmondta, hogy a cél újabban az, hogy a gyermekkorból kilépő fiatalokat fel tudják készíteni az életre, egy támogató szolgálat által pedig segítséget is tudnak majd nyújtani a mindennapi ügyes-bajos dolgokhoz.

Palánki István

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés