A testi-lelki egészség védelméért
2022. 04. 11.

Két év után újra lelki napot szervezhettek a Szent Anna Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ nevelőszülő hálózatának Debrecenben. „Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni.” (Munkácsy Mihály)

Március 29-én a hajdúnánási Szent Anna Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ nevelőszülő hálózatának munkatársai - szakmai vezető, pszichológus, nevelőszülők - látogatást tettek a debreceni Görögkatolikus Metropólia és Hajdúdorogi Főegyházmegye székházában.

A Petőfi téren található székházat az egykori Debrecen Hotel és a mellette lévő Hatvani István Kollégium épületeiben alakították ki, ahol helyet kapott egy kollégium, valamint az érsekség különböző hivatalai és irodái, többek között a nevelőszülő hálózatot fenntartó Hajdúdorogi Főegyházmegye Gyermekvédelmi Fenntartói Irodája. A látogatás során dr. Tóthné dr. Tőkés Margaréta irodavezető tájékoztatót tartott az intézmény kialakításáról, amelyet a metropólia kápolnájának, valamint a keresztény üldözések, vértanúk életéről szóló kiállítás megtekintése követett. Rövid séta után a Déri Múzeumban Munkácsy Mihály világhírű Krisztus-trilógiáját is megnézték, ahol a krisztusi történet életnagyságban elevenedett meg előttük. A tárlatvezetőnek köszönhetően a mesterművek keletkezésének körülményit, illetve a festő életét is jobban megismerhette a látogató.

A színes program lehetőséget biztosított a nevelőszülő hálózat munkatársai számára a testi-lelki feltöltődésre. A nevelőszülők nehéz, kihívásokkal teli mindennapjai okán, a kiégés megelőzése érdekében fontos, hogy a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek lelki egészségét megőrizzék.

Márton Tünde

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés