Csillagok, csillagok…

– Csillagokat követve találnak a betlehemi történet szereplői Krisztus jászolához, és mi magunk sem vonhatjuk ki magunkat a csillagok hatása alól – kezdte adventi elmélkedését Lukács Imre atya, az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ hajdúnánási lelki vezetője.

– A csillagok elvarázsolnak minket, amióta az ember öntudatra ébredt. A hajósok, ha nem jó a GPS, ma is kénytelenek a csillagok alapján tájékozódni. A csillag valóban fény a sötétben, fény, ami hazavezet minket. A csillagok izgatják a fantáziánkat. Ha valaki egy kicsit is megkísérli, hogy a világmindenség nagyságába belegondoljon, sohasem keveredhet ki az újabb és újabb csodálkozásból. A csillagok fénye, amit látunk, évezredeken vagy akár évmilliókon és milliárdokon át úton volt, amíg hozzánk elért. A csillag, ami kisugározta, talán ma már nem is létezik. Az éjszakai égbolton nem a jelent, hanem a réges-régi múltat látjuk. Mi az ember, ha mindezt számba veszi? Porszemnél is kisebb, de mégis, felcserélhetetlen, pótolhatatlan, egyedi és megismételhetetlen. A csillagokat emberekkel azonosították, hiszen ők is olyan sokan vannak, mint az emberek. Gyermekpszichológusok állítják, hogy a gyermekrajzokon Nap és Hold a szülőket jelenti, a csillagok azonban a többi embert. A csillagok a kapcsolatot is jelentik, a többi emberhez és a saját múltunkhoz, elődeinkhez, történelmünkhöz és hagyományainkhoz egyaránt – folytatta.

– Mi, keresztények, az Ószövetséggel együtt, többezer éves történelmet és hagyományt tudhatunk magunk mögött. Isten Fiának születésekor a csillag a bölcseket, a királyokat a jászolhoz vezette. A hagyományból, miszerint angyal hirdette pásztoroknak az örömhírt, a karácsonyi ünnephez kapcsolódó egész hagyománycsokor fejlődött ki. A vidám pásztorjátékokban visszatükröződik az az emberi tapasztalat, hogy az Istenbe vetett bizalom segítséget és útmutatást ad az úton, vigasztalást a szomorúságban, fényt a sötét éjszakában. Áthatja a hit, hogy Isten választ ad a megoldatlan és gyakran megoldhatatlannak tűnő kérdésekre, amik minket, embereket foglalkoztatnak. Választ, amelyet emberek nem adhatnak meg. A karácsony másként fogalmazva Isten válasza minden kérdésünkre: a szeretet. Egy szó, ami nagyon könnyen giccsbe, rózsaszín karácsonyfába és szentimentalizmusba hajlik, de nem Istennél. Az Ő szeretete éppen ott marad meg, ahol a giccs semmitmondóvá válik: a békétlenségben, a szenvedésben, a halál árnyékában. Ezek olyan dolgok, amelyek elsötétítik az életünket. Isten karácsonyi válasza nem az, hogy ezek egyszerre csak megszűnnek, hanem az, hogy nem ezeké az utolsó szó, hanem Istené. Nehéz ezt megérteni, különösen akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá, de éppen ekkor hasznos a csillagok fényét nézni, a történelembe pillantani. Ha a betlehemi csillag, az angyalok éneke, a Gyermek semmilyen érzelmet nem váltanának ki az embereknél, akkor ezek már rég feledésbe merültek volna. De élők, ma ugyanúgy, mint akkoriban, csak néha egy kicsit le kell fújni róluk a port, hogy az eredeti gondolatok és tanítások, az eseményekkel kapcsolatos érzelmek a felszínre kerülhessenek – fejtette ki mindezt Lukács Imre atya, aki végül a következőket adta útravalóul: – A csillagok elvarázsolnak minket, izgatják a fantáziánkat, érzelmeket váltanak ki belőlünk. Csak azt kívánhatom magunknak, hogy a csillagok karácsonykor egyetlen csillagra utaljanak, ami a jászolban fekvő, megtestesült Istenhez vezet.
Jövő héten Fekete András atya, a hajdúszoboszlói Szent Lukács Görögkatolikus Idősek Otthonának lelkipásztora osztja meg velünk tanítását.

Palánki István