Alzheimer Világnapjára – a demenciával élőkért
2025. 09. 24.

„Lehet, hogy felejtenek, de soha nem lesznek elfeledve.”

A Nemzetközi Alzheimer Társaság kezdeményezésére szeptember 21-ét az Alzheimer Világnapjává nyilvánították. Ezen a napon a tagszervezetek olyan eseményeket tartanak, amelyek célja: javítani a betegségtudatosságot, felhívni a figyelmet a betegséggel kapcsolatos tévhitekre, illetve a betegek életkörülményeinek javítására. 

Füzesgyarmati intézményünkben, a Szent Mihály Görögkatolikus Idősek Otthonában is folyamatosan növekszik a demenciával élő ellátottjaink száma, akiknek külön részlegen történik az ápolása, gondozása, lehetőség szerinti foglalkoztatása. Ezért is tartották fontosnak, hogy a kezdeményezéshez kapcsolódva érzékenyítő előadást tartsanak idős lakóink és az intézmény dolgozói számára.  A tájékoztatáson túl a program célja: a megértés, az elfogadás és a helyes kommunikáció kialakításának segítése volt. Először egy kisfilmet tekintettünk meg, ahol a hozzátartozók  nehézségeikről, tapasztalataikról, a demencia okozta folyamatos leépülési folyamatról beszéltek. A program második részében érzékletesen bemutatásra kerültek azok a személyiség- és viselkedésváltozások, amelyek jellemzik az érintettek mindennapjait.

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés