A hajdúszoboszlói Szent Lukács Görögkatolikus Idősek Otthona augusztus második felében „Andersen nyomában” címmel vers – és prózaíró pályázatot hirdetett az intézmény dolgozói és lakói számára.

A pályázatra „Az én mesém” témában lehetett jelentkezni, saját élmény vagy fantázia szülte verses és/vagy prózai tanmese, hősmese, tréfás mese vagy akár tündérmese formájában.
A pályázati felhívásra 8 lakó és 2 dolgozó, közel 20 pályaműve érkezett be. Az elkészült irodalmi művek zsűrizésére 2023. október 25-én került sor, amikor minden pályázó saját maga adhatta elő pályaművét a zsűri és a többi lakó nagy örömére. A zsűri elnöke Jánzsán Szuzanna, a hajdúszoboszlói Éltes Mátyás Általános Iskola és Kollégium magyar nyelv és irodalom szakos tanárnője volt.

A színvonalas írásokat a zsűri apró ajándékokkal és oklevéllel jutalmazta.   

A pályaművek közül kettő itt olvasható:

Dezső Istvánné: Mese a kis Póniról

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, volt egy kicsi házikó. Abban a házikóban élt Apóka és Anyóka és a két kisfiúk Laci és Pista.

Egyszer Laci ajándékban kapott egy kis pónilovat. Nagyon megszerette és a Rudi nevet adta neki. Mindennap ápolgatta, fésülte a sörényét.

Pista mindegyre csak csúfolta a pónit, hogy túl kicsi Rudi és semmire sem lehet használni. Nem tudja átugrani a kerítést sem, hogy olyan kövér, hogy sose lehet vele versenyt nyerni.

Laci nem törődött a csúfolódással. Rudi, a kis póni nagyszerű barát volt. Kitartóan ügetett az ösvényen, hisz nem is akart nyerni vele.

Pista csaknem hagyta abba a csúfolódást. Néha még Apukája is kinevette Rudit, hogy milyen” jó húsban” van. Inkább hordónak kéne hívnod, mondta Apa, nem Rudinak.

Azon a karácsonyon a havazás nem akart elállni. Apa az ablakból nézte, hogy hull egyre jobban a hó. Ha nem áll el, nem tudnak kocsival a nagymamáért menni. Még az Ajándékot sem tudjuk elvinni neki. Mivel a nagymama a szomszéd faluban lakott. Nagyon csalódott lesz szegény nagymama, ha nem sikerül együtt ünnepelni a karácsonyt a családdal.

Lacinak mentő ötlete támadt. Talán hasznát vehetjük Rudinak. De Pista nevetni kezdett, ez a négylábú karácsonyi kalács? Mibe tudna ez segíteni?

Karácsonyeste elviszem vele az ajándékot Nagyinak, mondta Laci. Rudinak nem számít a hó. Holnap elmegy Apa a Rudival a nagyihoz, felülteti a hátára, és elhozza hozzánk a nagymamát.

Ekkor már Pista sem nevetett. Apa is Anya is gondolkodóba esett. Nincs olyan messze, hogy ne érnének vissza sötétedés előtt, szólalt meg Anya.

Laci felült Rudi hátára és elindult az ajándékkal a nagymamához. Karácsony napján nagymama felvette a legszebb ruháját és felült Rudi hátára, amit Apa kötőféken vezetett. Hazáig szakadásig hullott a hó, de hál’Istennek időben hazaértek.

Otthon nagy volt az öröm, mert a kis család mégis együtt ünnepelhette a Karácsonyt. Rudi is a család kedvence lett és nem csúfolták tovább Lacit, amiért nagyon szerette Rudit.

Így éldegélt a kis család tovább szeretetben, boldogságban, míg meg nem haltak.

Bor Imre: A fura öreg

Kinek gondoltak, amikor rám néztek?

Mit láttak, kit láttak a nővérek?

Egy fura öreget, nem annyira bölcset,

Mit lát, amit csinál – ő nem is tudja már.

Elejti a falatot. Ha hangosan szóltak,

Hogy „próbálja meg” – választ sem kaptak.

Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel sem tűnne.

Eltűnik zoknija, cipője.

Kényetekre, kedvetekre átadja önmagát.

Fürdetés- etetés tölti ki a napját.

Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?

Szemeteket kinyissátok: Hiszen ez nem én vagyok!

Megmondom ki vagyok: ki csendben

meghúzódva, megteszem, eszem is,

mint a nővér mondja.

Apámnak- anyámnak kicsiny fiacskája.

Szárnya kelő kamasz, jövő álmodója,

Szerelmes társának, boldog bevárója.

Húsz éves vőlegény, szívem nagyot ugrik.

Esküm emlékére, mit tartanom illett.

Huszonöt évesként- magam is apaként,

Öröm kicsinyeim boldog otthon keblén.

Harminc évesként férfi - óh, de gyorsan jönnek!

Téphetetlen szálak, mintha összenőnek.

Nagyok, lelkem kirepültek,

Kéne ide még egy, óh, üres a fészek.