Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából, 2023. október 10-én került megrendezésre a hajdúszoboszlói Görögkatolikus Parókia és a Keresztény Értelmiségiek Hajdúszoboszlói Csoportja szervezésében Asztalos Levente Aranyharang díjas versmondó előadói estje „Szabadság, Szerelem!” címmel.
A zenés előadásra a hajdúszoboszlói Művelődési Központ Zenetermében került sor, Leventét zongorán Papp Rebeka kísérte.
Asztalos Levente 1971-ben született Kisvárdán, egyéves korában költözött szüleivel Egerbe, ahol iskolai tanulmányait is végezte. 17 éves korában állapították meg pszichiátriai betegségét, de Levente kedvét ez nem szegte és a versekben talált menedéket. Fiatal kora óta rendszeresen vett részt szavalóversenyeken, Ki Mit Tud vetélkedőkön, ahol mindenkit elbűvölt egyedi előadói stílusa. Asztalos Levente 2015-ben kapta meg az Aranyharang díjat és 2020-tól a hajdúszoboszlói Szent Lukács Görögkatolikus Idősek Otthona lakója, ahol rendszeresen fellép szavalataival rendezvényeken, ünnepségeken.