„Áldott ki az Úr nevében jön, hozsanna a magasságban”
A Szent Lukács Görögkatolikus Idősek Otthonában kissé elővételeztük a Virágvasárnap ünneplését, és szűk körben bár, de megtartottuk a „Barkaszentelés” szertartását Fekete András atya celebrálásával. E rövid szertartás szinte beemelt minket és a lakóinkat abba a tömegbe, mely Jézushoz lelkesülten fordult, Hozsannát kiáltván neki. A megkapott szentelt barka pedig azt jelenti, és jelképezi, hogy mi is azokhoz az emberekhez tartozunk, akik hitet tesznek Jézus mellett, bizalommal fordulnak hozzá, és nem akarunk az ő halálát kívánó tömeghez tartozni. Majd ezt követően egy ellátottunk örvendeztetett meg minket egy Pilinszky János verssel, melynek címe: Ravensbrücki passió
Kerezsi Józsefné, intézményvezető