Életünk az Evangéliumból – Március
2024. 03. 05.

Benne járunk a nagyböjtben. Lelkiségünk szerint "teljesítjük" - a hamvazószerdai elhatározásunk utáni - ránk szabott negyven nap feladatát. Ebben van segítségünkre tanításaival, példabeszédeivel Kapin István atya, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat lelki igazgatója.

 „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek”

A zsoltáros által a boldogság élményétől megfosztó zúgolódás nem más, mint hangosan keserűnek lenni amiatt, hogy saját jogosnak vélt igényeinket nem teljesíti környezetünk, nem elégíti ki a világ. Szeretteink nem hozzák a tőlük elvárt teljesítményt. Végső soron az Isten és az Ő teremtménye, az ember nem úgy táncol, ahogy én akarom. De ezt a kifejezést használták akkor is, mikor Izrael népe fellázadt Isten ellen a pusztában. Tehát a nép morgása Isten bírálata, az egyén igényeinek túlértékelése.  Isten képének megismerése helyett, elindul az ember embertelen képére való formázás boldogtalanító gyakorlata. Jézus nagypéntekje korán elkezdődik. Minden egyes elutasításban keresztre feszítése készíttetik elő. Minél inkább rájön, hogy nem értik meg hallgatói, sőt követői sem, annál közelebb kerül a kereszthez. A tömeg, mely méltatlankodik a gyógyításoknál, a meglepő találkozásokban, ugyan az amelyik, majd Pilátus kérdésére az fogja felelni, feszítsd meg.

 

Nem tagadhatjuk le azt az általános tapasztalatot, hogy valóban számos jogtalanság történik velünk. Kinek családja, egyháza, nemzete van, számtalanszor átélheti, hogy a világ nem az emberi logika érdemekre építő jóságának elvével működik. Nem tagadhatjuk le azt sem, hogy mennyi emberi lélek nyomorog a megérdemelt anyai, gyermeki vagy hitvesi viszontszeretet hiányától. Az egész világ attól üvölt, hogy felborul a normális értékrend. Újra szól az egyetemes fájdalom: A jó hiába várja a boldogulást és jogosnak tartja, de mégsem jut előbbre, a gonosz bár nem érdemli, mégis a sikerek gyermeke lesz. Mindezek tapasztalatában, hát nem elfogadható, hogy zúgolódnak, mint a Zakeus örömteli újjászületését látó tömeg. Ne álljak be a bűnösökkel irgalmas, a Szamáriaiakkal szóba álló Jézust bírálók közé! Talán mégiscsak az otthon maradt fiúnak van igaza keserűségében, mikor látja halottnak hitt tékozló testvére hazatérése fölötti örömet. Úgy gondolom keleti egyházunk nem puszta esetlegességből, hanem nagyon is pedagógusan vonultatja fel azokat a jézusi képeket és találkozásokat a húsvéti böjti időszak előtt, ahol a méltatlankodók, a székek méltóságos magaslatát megülő zúgolódókat láthatjuk…

(Folytatás következik)

 

Kapin István atya

lelki igazgató

 

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés