„A remény zarándokai” mottóval hirdetett meg az idei Szentévet Ferenc pápa, amellyel arra buzdítja a híveket, hogy 2025-ben legyünk a remény zarándokai.
A szentatya rendelkezése szerint a Szentévet minden egyházmegye saját székesegyházában ünnepi imádsággal indított el. Így tett a Hajdúdorogi Főegyházmegye papsága is múlt év végén, Hajdúdorogon, ahol Kocsis Fülöp érsek-metropolita nyitotta meg a szentévet a görögkatolikus székesegyházban. Az érsek-metropolita rendelkezésének megfelelően a 2025-ös Szentévhez kapcsolódóan, indult útjára a Hajdúdorogi Főegyházmegyében az újév első napjaiban az a Szentháromság ikon, amely a görögkatolikusok egységét is jelképezi. Minden héten másik település parókiájára kísérik a zarándokok a szentképet, hogy erősítsék az egymás közötti összetartozást.
A Szentháromság-ikont - több hajdúsági település után - a zarándokok a Debrecen, Tócóskerti Görögkatolikus Parókiára vitték február első hétvégéjén. Debreceni intézményünk, a Szent Matróna Görögkatolikus Ápoló-Gondozó Otthon intézményvezetője, Kovácsné Kucskár Judit, hat ellátott és három munkatárs kíséretében látogatott el a városrészbe. Itt Kapin István atya vezetésével a görögkatolikus templomban közös ima után megtekintették a Szentháromság-ikont, amely „kép is ábrázolja, hogy a Jóisten mindenkit vár az Ő asztalához..” Minket is.
