Betlehem-kiállítás: a rendezvénynek Magyarország a díszvendége
Ferenc pápa váratlanul felkereste december 9-én a vatikáni betlehem-kiállítást, amelynek az idén Magyarország a díszvendége. A pápa megállt a magyar kézműves betlehemeknél. Köszöntötte a magyar delegációt vezető Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspököt, aki ajándéknak nevezte Ferenc pápa látogatását. Az esztergom-budapesti segdépüspök a jövőre Budapesten rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) plakátja elé kísérte az egyházfőt. Cserháti Ferenc jelezte Ferenc pápának, hogy szeretettel várják az eucharisztikus kongresszusra. Az egyházfőnek a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola kamarazenekara gimnazista növendékei magyar betlehemes játékot és egyházi karácsonyi énekeket adtak elő, köztük a Mennyből az angyalt és a Pásztorok, pásztorokat. Végül spanyolul is énekeltek. A pápa külön-külön köszönetet mondott a magyar kórus tagjainak és karnagyuknak, Sapszon Borbálának.
Tizennyolc magyar kézműves betlehem szerepel a Vatikánban január 12-ig tartó nemzetközi betlehem-kiállításon, amelyen a jövő szeptemberi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra tekintettel Magyarország a díszvendég. A "100 betlehem" című és 43. kiadásához érkező vatikáni kiállításra az idén 30 ország küldött betlehemet. Magyarország 1993 óta vesz részt a nemzetközi adventi eseményen. A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) támogatásával a Vatikánba érkezett magyar betlehemek között látható gyöngyből, mézeskalácsból, újrahasznosított papírból, kukoricacsuhéból készített alkotás is. Az egyik legnagyobb nemzetközi vallási eseménynek számító Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 2020. szeptember 13. és 20. között rendezik.
MTI