„Most bocsátod el, Uram, a te szolgádat: a te igéd szerint békességben mert látták szemeim a tőled küldött Üdvözítőt, kit rendeltél minden népek színe elé, világosságul a pogányoknak, és dicsőségül a te népednek, Izraelnek.”
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a görögkatolikus egyházban is jelentős esemény. Ezt az ünnepet február 2-án, Jézus templomi bemutatásának emlékére szentelik. A görögkatolikus hagyományban „Találkozás" ünnepének is nevezik.
Lukács evangéliuma (Lk 2,22–40) szerint, Szűz Mária és Szent József a mózesi törvények szerint 40 nappal Jézus születése után bemutatták őt a jeruzsálemi templomban. Itt találkoztak az idős Simeonnal, aki a Szentlélek kijelentése alapján tudta, hogy nem hal meg addig, míg nem látja a Megváltót. Amikor meglátta Jézust, felismerte benne a világ világosságát és elmondta a híres imát.
Intézményünkben is kiemelt figyelmet fordítunk egyházi ünnepeink, néphagyományaink, népszokásaink ápolására, megismertetésére. Ezért minden év február 2-án az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ valamennyi telephelyén, Liturgia illetve imaóra keretén belül, került sor gyertyaszentelésre.
az IOGSZSZK
munkatársai