Tanúságtétel, Szent Liturgia, előadások, közös idő – így telt az ünnep Máriapócson, ahol a szeretetszolgálatok zarándoklatát tartották október 14-én.
„Ajándékozzuk meg egymást szeretettel!" – állt a szeretetszolgálatok zarándoklatán Szocska A. Ábel, nyíregyházi megyéspüspök tanításának középpontjában ez a sokszor egyszerűnek, ám mégis nagyon jelentősnek számító mondat. Október 14-én három egyházmegye - a Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Miskolci és a Nyíregyházi Egyházmegye - harminchat intézményének vezetői, dolgozói, ellátottjai gyűltek össze Máriapócson, hogy ünnepeljék azt a nemes feladatot, azt az egyfajta kiválasztott életet, amit ők az Úristen meghívásából végeznek. A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat hat intézménye szép számmal képviseltette magát az eseményen.
Szocska A. Ábel püspök kiemelte, hogy nem királyok, nem uralkodók hozták létre a szociális intézményrendszert, hanem Krisztus egyházában azok az emberek, akiket meghívott az Úristen erre a feladatra.
„Maga a meghívás nagyon fontos, hiszen az is örül, akit meghívnak, és az is, akinek elfogadják a meghívását" – emelte ki mindezt a megyéspüspök, aki hozzátette, hogy nem szabad elfelejtenünk ünnepelni, mert ez a szeretetnek az egyik kifejezési formája.
A zarándoklat tanúságtételekkel kezdődött, melyen ellátottak mondták el sokszor megható, olykor megindító élettörténetüket, mely sokak életére nézve adhat egyfajta vigasztalódást, inspirálódást. A Kegytemplom belső oltáránál ezt követően Szent Liturgiát végeztek, majd előadások, egy közös ebéd, és persze az együttlét öröme lengte be a szabolcsi búcsújáróhely levegőjét.
Hazaindulásnál a buszok körül sokféleképpen, de ugyanazt lehetett hallani, legyen szó munkatársakról, ellátottakról: „Jövőre is itt leszünk!"
Szöveg: Palánki István, fotó: Kapin Benedek