„Házi segítségnyújtás záró workshop”
2021. 10. 01.

2021. szeptember 28-án került sor a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat szociális feladatellátásának fejlesztése című, EFOP-1.9.8.-17-2017-00011 azonosító számú projekt keretében „házi segítségnyújtás záró workshop” megszervezésére.

A rendezvényen jelen voltak a Hajdúdorogi Főegyházmegye, Miskolci és Nyíregyházi Egyházmegye házi segítségnyújtó szolgálatainak parókusai, intézményvezetői, vezető gondozói.

Elsőként dr. Tóth Rita, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Igazgatóhelyettese köszöntötte a résztvevőket, megnyitotta a Workshop-ot, felhívta a figyelmet az ilyen alkalmak fontosságára, ahol találkozhatnak a különböző egyházmegyék szolgálatának vezetői, új ismeretekkel és tapasztalatokkal gazdagodhatnak.

Magyar Márton atya, a Szent Lukács Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ lelki vezetője, A gondozók lelki gondozásának lehetőségeiről a pandémia alatt és után címmel tartott előadást a résztvevőknek, mely lelkileg feltöltődést nyújtott mindenki számára.

 Megtisztelte rendezvényünket Deli Endre Dániel, a Katolikus Szeretetszolgálat szakmai igazgatója, aki a Szeretetszolgálat módszertani tevékenységét és szervezetrendszerét mutatta be.

Nagyon hasznos információkat tudhattunk meg Bodnár-Szabó Ildikó, a Nyíregyházi Egyházmegye Szociális Iroda irodavezető, módszertani szakértő előadásából, melynek címe: Módszertani ellenőrzési tapasztalatok, szakmai program és mellékletei az ellenőrzések tükrében.

Ebédet követően, Pappné Nagy Tünde a Szent Lukács Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetője osztotta meg tapasztalatait, hogyan zajlott a Központ mindennapi élete a COVID-19 elleni küzdelemben.

Végezetül megismerkedhettünk a Szent Miklós Integrált Szolgáltató Központ által nyújtott házi segítségnyújtás szépségeivel és nehézségeivel, Bartus Emese szakmai vezető előadásában.

A szakmai nap lehetőséget nyújtott minden résztvevő számára új ismeretek, tapasztalatok szerzésére, találkozásra, közös gondolkodásra.

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés