Ellátottjaink húsvét ünnepére való testi és lelki felkészülését több programmal is igyekeztünk segíteni a füzesgyarmati Szent Mihály Görögkatolikus Idősek Otthonában.
Meghitt beszélgetések keretében elevenítettük fel Krisztus kereszthalálának és feltámadásának történetét. Húsvét nagyhetében lelki vezetőnk, Szaplonczay Máté atya barkaszentelést tartott az intézményben, a barka ugyanis szimbolizálja Jézus Jeruzsálembe való bevonulásánál a földre leterített pálmaágakat, mely a dicsőséget hirdeti. Ekkor került sor a közös tojásfa díszítésre is intézményünk kertjében, majd az ellátottjaink által készített ízletes sós aprósütemények elfogyasztására.
Régi felvételeken megtekintettük az ünnepkörhöz kapcsolódó népszokásokat. Az „otthoni” készülődés emlékeit idéztük fel a hagyományos receptúra alapján összeállított pogácsa és sajtos- köményes rúd sütésével és közös elfogyasztásával. Ünnepi díszbe öltöztettük az intézmény helyiségeit a kézműves foglalkozásokon alkotott színes dekorációval. Nagy lelkesedéssel vettek részt ellátottjaink a berzseléssel festett tojások elkészítésében, majd a tojáskeresésben is a kertben. Kiss Jánosné intézményvezető asszony csokoládé nyúllal lepte meg az ellátottjakat és most sem maradt el az ízletes ünnepi ebéd.