Húsvét, a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Krisztus feltámadásának napja alkalomból, olyan komplex program került megrendezésre intézményünkben, az újszászi Szent Márton Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központban, amely ötvözte a vallási szokásokat és a népi hagyományokat.
Lelki vezetőnk, Tóth Ferenc atya közreműködésével - imádság keretében - emlékeztünk meg Krisztus feltámadásáról, és együtt imádkoztunk a nemrég elhunyt Ferenc pápa lelki üdvéért. A programot „Az erdő ajándéka” című mese nyitotta meg, amelyet egyik ellátottunk adott elő. A történet a szeretetről, a megértésről és az összetartozásról szólt, és hangulatos bevezetőként szolgált a játékos programokhoz. A húsvéti hangulatot különféle feladatok és versenyek gazdagították: kvízkérdések, nyuszis kirakó, valamint tojásgurító és tojásdobáló ügyességi játékok. A programot egy közös tojáskeresés zárta, amely során minden résztvevő finom csokitojáshoz jutott, és néhány locsolóvers is elhangzott, felidézve a húsvéti locsolkodás hagyományát.