Idősek hónapja Hajdúszoboszlón
2020. 10. 04.

...idén kicsit másképp

Az október az Idősek hónapja, amely egy üzenet is egyben, hogy jobban figyeljünk oda az idős emberekre. Bár ez a figyelem nem csak ezen a napon vagy ebben a hónapban jár, hanem az év minden napján, a nap minden percében megilleti Őket. Az odafigyelés, a törődés, a tisztelet, hiszen tőlük kapjuk az örökérvényű tudást, az erkölcsi tartást, a hitet és a szeretetet, amelyet tovább kell adnunk a következő generációnak. Ez az élet örök körforgása, nem szabad hagyni, hogy ez a folytonosság megszakadjon.

Lelkes készülődés, sürgés-forgás kavarta fel a hajdúszoboszlói Szent Lukács Idősek Otthona életét, mert a hagyományokhoz hűen most is, mint minden évben megemlékeztek az Idősek Hónapjáról. Csak most egy kicsit másképpen: óvatosabban, távolságtartóbban vendégek, és hozzátartozók nélkül. A lakók és dolgozók nagy örömmel és szeretett készülődtek a programra.  A műsorban résztvevő ellátottak verseket mondtak, énekeltek, táncoltak és egy jelenettel is készültek. A dolgozók pedig egy paródiát adtak elő, amit óriási kacagással, nevetéssel és tapssal jutalmaztak az otthon lakói. A rendezvényt a hónap minden hetében megtartják, bővítve a repertoárt, hiszen a járványra való tekintettel nincs lehetőség arra, hogy nagy létszámban jelenjenek meg a lakók. „Bánj úgy az öregekkel,, hogy közben tudd: Te is megöregszel egyszer….”

Kerezsi Józsefné, intézményvezető

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés