Az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ Pszichiátriai betegek és Fogyatékossággal élő személyek otthonában eljött az ideje az almaszüretnek. Ebből az alkalomból finom almás süteményt készítettek lakóink és munkatársaink - közösen.
Míg a csapat egyik része az almás finomsággal volt elfoglalva, a csapat másik fele pogácsát készített.
Már hagyomány intézményünkben, hogy minden év októberében, a szépkorúak hónapjában, közösen süteményt sütünk. Ez idén sem történt másként, idősek napját követően nyújtófát ragadtak hölgylakóink. Elmondták, és páran meg is mutatták, hogy anno hogyan is készítették el szeretteiknek a családban is nagyon kedvelt süteményeket. Kedves, jó hangulatban telt el ez a délelőtt, miután kisültek a finomságok, jó volt megpihenve mellé ülni, és ugyanezzel a jó kedvvel közösen elfogyasztani. Férfilakóink is elismerően köszönték meg hölgyeinknek a finomságokat.
az IOGSZSZK munkatársai