Kettős ünnep az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központban
2024. 10. 02.

Görögkatolikus Egyházunkban október elsején ünnepeljük az Istenszülő Szűz Mária oltalmának ünnepét.

A hagyomány szerint a 10. században az Istenszülő szabadította meg Konstantinápolyt a szaracénok ostromától. Magyarországon a Görögkatolikus Egyház 336 templomából és kápolnájából 34-et az Istenszülő oltalma ünnepére szenteltek fel. Minden tízedik tehát – köztük az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ kápolnája is - ezt a titulust viseli, ami azt jelzi, hogy népünk ennyire szereti Máriát, Jézus Krisztus édesanyját, és „oltalma alá fut”.

Mi is ekkor tartottuk a kápolnák búcsú ünnepét. Így történelmi eseménynek lehettünk részesei, hisz' a felszentelést követően, az első ünnepi Szent Liturgián vehettünk részt.

Milyen szép, hogy az Istenszülő Oltalmának ünnepe összefonódik nálunk az idősek világnapjával. Ezzel is jelezvén, hogy égi édesanyánk az intézmény valamennyi lakóját és dolgozóját oltalmazza a mindennapokban. Így együtt imádkozva, ünnepelve, a lakóinkat megajándékozva vette kezdetét az idősek világnapja ünnepségsorozat.

Emellett - a hagyománynak megfelelően - a hajdúdorogi székhelyen díszebéddel kedveskedtek a dolgozók és a vezetőség az időseknek, melyről egyik lakónk készített rövid beszámolót.

„A terem, azaz ebédlő csodálatosan be volt rendezve mire leérkeztünk. Az asztalok ízlésesen meg voltak terítve. A gimnázium vendéglátó szakos osztálya ismét kitett magáért. Mi, idősek ünnepélyes ruhába felöltözve vártuk az ebédet. Kapcsai Viktor atya közös imára hívott minket, majd az intézményvezető köszöntötte a jelenlévőket, és egy pohár pezsgőt ittunk mindannyiunk egészségére. A menü bőséges volt: húsleves gazdagon, töltött káposzta, torta, üdítő. Vidám beszélgetések közepette telt az idő, az ünnep végén pedig mindenki örömére megkezdődött a tombolasorsolás. Igazán jól éreztük magunkat, köszönjük szépen!”

Az Istenszülő Oltalma kísérje valamennyi lakónkat és munkatársunkat!

                                                                                                             az IOGSZSZK munkatársai

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés