kiemelten kell ügyelni az idősekre..
2020. 10. 11.

...és a krónikus betegségben szenvedőkre

Egyértelműen a koronavírus-járvány második hullámának felszálló szakasza figyelhető meg Magyarországon, amelyben kiemelten ügyelni kell az idősekre és a krónikus betegségben szenvedőkre - mondta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Müller Cecília kiemelte: 1174-en szorulnak kórházi kezelésre, 110-en vannak lélegeztetőgépen, ami jelentős és folyamatos emelkedést mutat. A tisztifőorvos elmondta, az elhunytak mind 60 év felettiek voltak, akik valamilyen krónikus betegségben szenvedtek. Nagyon fontos, hogy ne lazuljon a védekezés, továbbra is ki kell tartani a maszkviselés, a távolságtartás és a kézfertőtlenítés mellett, az idősekre, krónikus betegekre pedig különösen vigyázni kell - húzta alá Müller Cecília. Hangsúlyozta, hogy a járványban eddig elhunytak több mint 50 százalékánál azonosítanak valamilyen szív- és érrendszeri betegséget, valamint számosan szenvedtek daganatos, vagy valamilyen anyagcsere megbetegedésben, például cukorbetegségben. Számukra különösen magas kockázatot jelent a koronavírus, ugyanis sok esetben szorulnak kórházi kezelésre, amelynek során lélegeztetőgépre is kell kerülniük - tette hozzá. A tisztifőorvos nagyon fontosnak nevezte, hogy a koronavírusból otthon gyógyulók ismételten jelezzenek háziorvosuknak, amennyiben romlik egészségi állapotuk, például nehéz légzést, magas lázat tapasztalnak. Súlyosabb tünetek esetén mindenképpen igénybe kell venni a kórházi kezelést, mert az úgynevezett középsúlyos állapot nagyon gyorsan változhat, és akkor már intenzív terápiára van szükség - mondta. Müller Cecília kitért arra is, hogy a PCR-tesztek száma folyamatosan nő, és továbbra is bővítik a kapacitásokat, így a tesztelést mindenkin elvégzik, akinek arra szüksége van. 

A szociális otthonokról

Elmondta: a szociális otthonokat viszonylag jól körülhatároltan tudják védeni, ugyanakkor teljesen hermetikusan nem tudják lezárni az intézményeket, amelyek közül jelenleg 45 helyen jelent meg a koronavírus. A tisztifőorvos hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az otthonok nem váltak gócpontokká, a gondozottak mindössze 10 százaléka, az ápolóknak pedig kevesebb mint 5 százaléka érintett, a 130 kórházban kezelt betegből pedig senki nincs lélegeztetőgépen.  Müller Cecília az időseket is nyomatékosan arra kérte, hogy vigyázzanak egymásra, kerüljék a zsúfolt helyeket és akár külterületen is viseljenek maszkot. Emellett fontosnak nevezte, hogy az idősek folyamatosan konzultáljanak orvosaikkal meglévő betegségeik karbantartása érdekében, és vitaminbevétellel erősítsék immunrendszerüket. A tiszaújvárosi építkezésen kialakult gócpontról szólva elmondta, változatlanul három nagy csoportban izolálták az érintetteket. Megjegyezte, dinamikus, órára pontos adatszolgáltatást várnak a kórházaktól, hiszen nagyon fontos tudniuk az intézmények leterheltségét, kapacitását. Az országos tisztifőorvos megerősítette, továbbra is az a céljuk, hogy a kórházakban mindig legalább kétheti védőfelszerelés álljon rendelkezésre.

MTI

kapcsolat
a szeretetszolgálat fenntartói irodája

nyitvatartási idő: HÉTFŐTŐL-CSÜTÖRTÖKIG: 7.30 - 16.00 ÓRÁIG, PÉNTEKEN: 7.30 - 13.30 ÓRÁIG
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 26.
42/415-907
kozpont@szlgsz.hu
©2018 www.szentlukacsszeretetszolgalat.hu | adatkezelési tájékoztató
powered by Forweb - Weboldal készítés