Az Adventus Domini, vagyis az Úr eljövetelének időszaka az újszászi Szent Márton Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központban is az ünnepre való közös készülődés jegyében telt. Az adventi hetek során egymást követték a meghitt ünnepségek, hogy az ellátottak és a dolgozók közössége együtt élhesse meg a várakozás örömét.
A dolgozók ünnepségét jelenlétével tisztelte meg Lőw Gábor intézményirányítási vezető, valamint Kaló Istvánné, Újszász Város alpolgármestere. Lélekemelő köszöntőjében a gyertya lángjához hasonlította a munkatársak szolgálatát, amely nap mint nap fényt és melegséget hoz az otthon lakóinak életébe.
Az adventi programsorozat december 18-án az ellátottak karácsonyi ünnepségével folytatódott. Az eseményen Pócs János országgyűlési képviselő is tiszteletét tette. Kovács Anett intézményvezető, Tóth Ferenc atya és Pócs János köszöntői és jókívánságai után az ellátottak színvonalas, megható előadása nyújtott maradandó élményt a jelenlévők számára. Az ünnepi alkalmat tovább gazdagította, amikor az intézmény dolgozóinak kis csoportja – az intézményvezetővel együtt – egy szívet-lelket melengető karácsonyi dallal ajándékozta meg a közösséget.
December 19-én a terápiás foglalkoztatásban részt vevő ellátottak számára évzáró rendezvényt szerveztek. A jó hangulatról ezúttal is a közös éneklés és zenélés gondoskodott, méltó lezárásaként az évnek és az adventi időszaknak.
