A nagyböjti szertartás első hete a kolliba-áldással egészül ki. A hagyomány szerint a kolibát nagyböjt első hetében, az Előszenteltek Liturgiájának végén szokta a pap megáldani, majd közösen elfogyasztják.
Nagyböjt első péntek estéjén Tíró Szent Tivadar emléknapján szokás fogyasztani az ekkor megáldott kolliva/kolliba nevű főtt búzából és aszalványokból készült ételt. Ennek az V. századra visszamenő szokásnak az az alapja, hogy az említett szent ennek az ételnek a készítését javasolta a böjtölő keresztények számára. Ezt az édességet jelképesen értelmezhetjük Isten bátorításaként is a böjt küzdelmei közepette, hogy szembe tudjunk nézni gyarlóságainkkal és legyen kedvünk megtenni a jót.
Az Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ telephelyein is készítettek kollibát, melyet a lelki vezetők megszenteltek. Így az ellátottak és munkatársak is megkóstolhatták az ízletes böjti édességet, mely mindenkinek nagyon ízlett.