Ilyenkor sokan otthon is gyertyát gyújtanak
November 1-jén a római katolikus naptárban mindenszentek ünnepe, 2-án pedig a halottakról való megemlékezés szerepel. November 1-je ugye munkaszüneti nap, ekkor látogatják meg elhunyt szeretteiket a legtöbben a temetőkben, pedig köztudott, hogy a halottak napját a római katolikus egyház naptára szerint november 2-án tartják. November első napja, mindenszentek ünnepe az Isten színelátására, a mennyországba megérkezett, megdicsőült összes szenteké. Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.
A görögkatolikusoknál ez egy kicsit másként van: több úgynevezett halottak szombatja van, szám szerint öt, amikor a Szent Liturgiát követően Panachidát végeznek. A görögkatolikus naptár nagyböjt előtt egy szombatot, nagyböjtben a második, harmadik és negyedik szombatot, és a pünkösdöt megelőző szombatot jelöli meg halottak szombatjaként. Természetesen emellett sok görögkatolikus család könyörög és imádkozik elhunyt szeretteiért november 2-án is.