A költészet napja alkalmából, lélekemelő megemlékezést tartottak a füzesgyarmati Szent Mihály Görögkatolikus Idősek Otthonában, ahol a versek csendes, mégis mély erejével ajándékozták meg egymást.
Április 11. minden évben különleges alkalom: a költészet ünnepe, amely arra hív bennünket, hogy megálljunk egy pillanatra, és figyelmünket a szavak mögött rejlő érzések felé fordítsuk. Ezen a napon nemcsak a költőkre emlékezünk, hanem arra is, hogy a versek miként kísérik végig életünket – örömben, bánatban, csendes elgondolkodásban.
A Füzesgyarmaton tartott ünnepség egy bensőséges hangulatú bevezetővel kezdődött, majd közösen idézték fel a magyar irodalom kiemelkedő alakjait, akik műveikkel ma is megszólítanak bennünket.
A műsor során négy különleges vers hangzott el. A felolvasásokat rövid gondolati bevezetők előzték meg, amelyek segítették a hallgatóságot abban, hogy még mélyebben átérezhessék a költemények mondanivalóját.
Először, egy erőteljes, őszinte hangvételű vers hangzott el, amely a szabadságvágyat és az élet nehézségeivel való szembenézést tárta a hallgatóság elé. Ezt követően egy gyengéd, finom szerelmi költemény hangzott el, amely az emberi kapcsolatok törékenységét és szépségét mutatta meg.
A harmadik vers az emlékezés és az örök szerelem hangján szólalt meg, csendes melankóliával idézve fel egy elvesztett, de szívünkben tovább élő érzést. Végül egy bizakodó, hitet erősítő költemény zárta a műsort, amely arra emlékeztetett, hogy a nehézségek ellenére is érdemes hinni az élet szépségében. A megemlékezés záró részében az ellátottak elmondhatták a számukra kedves verseiket. Ezt követően közösen fogalmazták meg: a versek nem csupán szavak, hanem érzések, amelyek bennünk élnek tovább. Egy-egy sor képes vigaszt nyújtani, erőt adni, és láthatatlan szálakkal összekötni bennünket egymással.
A költészet napja ismét alkalmat adott arra, hogy mindannyian a lélek csendesebb, mélyebb rezdüléseire figyeljünk.
Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.
/ József Attila/

