A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat a névadó apostol és evangélista ünnepéhez (október 18.) közeledve idén is megtartotta - a munkatársak közösségének építését, lelki töltekezésüket és megújulásukat egyaránt szolgáló - Szent Lukács napot Máriapócson, október 17-én.
A lelki épülésünket is szolgáló Szent Lukács nap a Máriapócsi Kegytemplomban kezdődött, majd az Emmánuel Házban folytatódott, ahol dr. Seszták István főhelynök atya köszöntötte a Szeretetszolgálat közel kettőszáz munkatársát.
- Szent Pál Apostol a kolosszeiekhez írt levelének 4. fejezete így szól: „Maradjatok állhatatosak az imádságban! Általa lesztek kitartóak a hálaadásban. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyisson ajtót igehirdetésünk előtt. Ismerté tehessük Krisztus titkát. Bölcsen viselkedjetek a kívülállókkal, s a kedvező alkalmakat használjátok ki! Beszédetek legyen mindig kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyénvaló választ tudjatok adni.” Szent Pál Apostolra sok minden miatt felnézhetünk, de ha ezeket a gondolatokat elraktározzuk a szívünkbe és az értelmünkbe, akkor azt gondolom még inkább értjük, hogy miért ő volt a nemzetek apostola – mondta főhelynök atya köszöntőjében a Szent lukácsosok ünnepén. - A mai napon nem csak azért vagyunk itt, hogy hálát adjunk az elmúlt esztendőért, hanem mindazért a meghívásért, amellyel a munkánkat, ami sokszor küzdelmes és nehéz, örömmel és szívvel-lélekkel tudjuk végezni. Hálát adni jöttünk össze, s mint ahogyan Szent Pál Apostol mondja: ehhez elengedhetetlen, hogy
maradjatok állhatatosak az imádságban!
Kedves munkatársak! Higgyük el, hogy munkavégzésünknek ez a kulcsa, s talán a legnagyobb erőforrása is, hogy tudunk állhatatosan imádkozni, kérni Isten segítségét, hogy adjon erőt, kitartást, ha kell reményt, örömöt, vigaszt, hogy a munkavégzésüket hatékonyan, becsületesen és reményteljesen tudjuk végezni.
Szent Pál Apostol azt írja a kolosszei híveknek, s ezt szeretném kérni én is mindnyájatoktól, hogy imádkozzatok egymásért is – tette hozzá dr. Seszták István főhelynök atya.
A formálódások éve
A Szeretetszolgálat elmúlt egy évének eseményeit dr. Tóth Rita, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatóhelyettese elevenítette fel.
-Intézményeinkben 2024-ben nagy, strukturális változások nem történtek, ellenben szervezet-rendszerünkben belső átalakulások zajlottak, azt mondanám, hogy a formálódások éve volt az idei – kezdte gondolatmenetét igazgatóhelyettes asszony. - Egészségügyi intézményünk (az egykori korai fejlesztőközpont), szociális tevékenységgel bővült, mikor egy EFOP pályázatnak köszönhetően támogatott lakhatás kialakítására nyílt lehetőségünk. 2023 decemberében sikerült a működési engedélyét is megszerezni Debrecenben, a Nap utca 8. szám alatt található Szent Illés Próféta Alapszolgáltatási Centrumnak. Itt a támogatott lakhatás mellett fogyatékos személyek részére nappali ellátás és támogató szolgálat valósult meg.
Bővülő szolgáltatások
Az addigi korai fejlesztő központból így lett Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ – mondta dr. Tóth Rita, majd szólt a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat működésével kapcsolatos feladatokról és az intézményeinkben megvalósult fejlesztésekről. Egyebek mellett arról, hogy Hajdúnánáson fűtéskorszerűsítés, liftcsere, bútorbeszerzés, klíma telepítése, kerítésépítés történt az idei esztendőben, illetve megvalósult a kápolna kialakítása; Hajdúszoboszlón tűzjelző rendszert és rámpát építettek; míg Újszászon tetőfelújításra, bútorbeszerzésre, fürdő kialakítására került sor. A debreceni Szent Matróna Görögkatolikus Ápoló-Gondozó Központban felújították a vizesblokkot és klímát telepítettek, Füzesgyarmaton szintén klímák beszerelésére és garázs kialakítására került sor, a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központban pedig tűzjelző kiépítése, kazán- és bojlercsere történt.
Dr. Tóth Rita igazgatóhelyettes beszámolóját dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatójának tájékoztatója követte arról a szakmai fórumról, amelynek központi témája a gyermekvédelem volt. (A Szakmai Fórumról 2024. október 16-án jelent meg honlapunkon írás.)
A Szent Lukács nap programja ezután szórakoztató műsorral folytatódott, a Buzogány Béla Színháza énekeseinek köszönhetően, akik híres operett részletekkel és ismert dallamokkal mulattatták a közönséget, amely a produkció végén vastapssal jutalmazta az előadókat.
14 év a Szeretetszolgálat kötelékében
A Szent Lukács nap programjának folytatásaként Ungvári Sándor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatója osztotta meg gondolatait a munkatársakkal, felelevenítve, összefoglalva abban a Szeretetszolgálat elmúlt 14 évének működését, alakulását, a strukturális és tartalmi változásokat. Egyebek mellett szólt arról, hogy jelenleg hat intézményben, 16 telephelyen működik a szolgálat, 533 munkatárssal. Utóbbiak idősgondozást, a fogyatékkal élők, a pszichiátriai, vagy a szenvedélybetegek gondozását végzik, illetve a gyermekek korai fejlesztését a fejlődés különböző területein.
Imádkozzunk egymásért
-A Szeretetszolgálat jövőjével kapcsolatban azt tudom mondani, hogy a Jóisten gondviselő kegyelmében "táncolunk". A nap kezdetén Seszták atya köszöntőjében elhangzott, hogy imádkozzunk egymásért is. Én azt gondolom, ha tudunk egymásért imádkozni, akkor nem csak munkaközösségben, hanem lelki közösségben is vagyunk – hangoztak Ungvári Sándor igazgató úr szavai, amit a munkatársak felé tett személyes gondolatokkal zárt le: – Hálás vagyok a munkátokért, a kitartásotokért, azért, hogy együtt dolgozhatunk!
A Szent Lukács nap zárasaként Terdik János atya, pasztorális helynök mondott zárszót, akivel együtt imádkoztak a munkatársak.
Itt került sort a szolgálat intézményeiben dolgozó munkatársak tevékenységének elismerésére és a Szent Lukács–díj adására, amelyről itt írtunk: https://szentlukacsszeretetszolgalat.hu/hir/elismereseket-adtak-at-a-szent-lukacs-napon/1055