Újszász Város Idősügyi Tanácsa az önkormányzattal és helyi civil szervezetekkel együttműködve az idősek világnapja és hónapja (október) alkalmából több alkalomból álló rendezvénysorozattal várja 2023. október hónapban a szépkorúakat. Október 19-én az újszászi Szent Márton Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ néhány ellátottja, szociális-terápiás munkatársa és az Kovács Anett intézményvezető asszony is részt vett ezen az eseményen.
A programok között szerepelt civil szervezet bemutatkozása. Ennek köszönhetően ismerkedhettek meg az intézmény ellátottjai a Fekete József Kertbarát Körrel, az Újszászi Vasutas Egyesülettel, vagy az Aranyifjak Nyugdíjas Klub tagjaival, amely egyesületek képviselői bemutatták és ismertették a résztvevőkkel működésüket, valamint különböző finomságokkal látták vendégül a megjelenteket. Saját készítésű szörppel, lekváros és zsíros kenyérrel, kaláccsal kínálták a közönséget.
Ezt követően dr. Kállainé dr. Harangozó Helga előadása következett, A jó emésztés titka címmel. A doktornő remekül összefoglalta a táplálkozással, egészséggel kapcsolatos tudnivalókat, melyből sokat tanulhattak a megjelentek. Előadását egy kis mozgással zárta, melyet lelkesen végeztek a résztvevők.